Potápi: Trianon mindannak az erőszakos széttépése, ami egybe tartozik

 

Nem csupán a föld és az elszakított területeken élő honfitársak elvesztése volt fájdalmas 97 évvel ezelőtt, Trianon mindannak az erőszakos széttépése, ami egybe tartozik, ami együvé való - mondta Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napjának csátaljai megemlékezésén.

Potápi Árpád János a nemzeti összetartozás napjához kötődően a Bács-Kiskun megyei Csátalján pénteken tartott megemlékezésen azt mondta: nehéz megfogalmazni az 1920. június 4-én történteket. Talán nem is léteznek szavak, amelyekkel kifejezhető mindaz a fájdalom és igazságtalanság, amelyet ez az esemény a magyar nemzetnek jelentett, és azóta is jelent.

Potápi Árpád János. MTI Fotó: Sóki Tamás

Potápi Árpád János (MTI Fotó: Sóki Tamás)

Emlékeznünk kell az egykori Magyarországra és arra a történelmi eseményre, amely “közvetett módon (…)  a jelenünket is meghatározza” – tette hozzá. A politikus kiemelte: az emlékezésen felhangzó harangszó ugyanazt jelenti most is, amit 1920-ban, azt fejezi ki, hogy 97 éve egy tragédia történt.

Trianonról a gyermekek említése nélkül hiábavaló lenne beszélni – mondta Potápi Árpád János, magyarázatként hozzáfűzve: gyermekek nélkül ugyanis nem lesz, aki hirdesse, hogy “a magyar nép él, és élni is akar”. Éppen ezért hálával tartozunk a gyermekeinket történelemre tanító pedagógusoknak, akik azt is elmagyarázzák, “hogyan tudjuk a múltunkat megértve a jelenünket és a jövőnket építeni” – közölte az államtitkár.

Emlékeztetett arra: 2010 óta a kormány több olyan intézkedést hozott, amely a nemzet összetartozását segíti. Hét éve, éppen május 26-án fogadta el az Országgyűlés a kettős állampolgárságról szóló törvényt, amelynek hatására azóta több mint 950 ezren igényelték már magyar állampolgárságot a Kárpát-medencében és szerte a világon.

Ezt az összetartozást erősíti a 2011-ben elfogadott alaptörvény is, amelyben rögzítették, hogy kötelességünk felelősséget viselni a határon túl élő magyarokért – mondta, és felhívta a figyelmet arra, hogy ma már a diaszpórában élők is egyre erősebb szálakkal kötődnek az anyaországhoz.

A megemlékezésen a csátaljai általános iskola diákjai adtak műsort, a rendezvény végén pedig a résztvevők megkoszorúzták a trianoni békeszerződés aláírásának 85. évfordulójára állított emlékművet.

A nemzeti összetartozás napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010-ben iktatott törvénybe az Országgyűlés.