Ember és robot közötti barátság? Lehetséges!

 

A munkavállalók szerint nem kell tartanunk a robotoktól, hiszen háromnegyedük úgy véli, hogy az új technológiák valójában növelik a rendelkezésre álló munkahelyek számát – derül ki az Adecco Csoport kutatásából.

Milyen hatással vannak a robotok a munka világára? Ezt a kérdést járta körbe az Adecco Magyarország által nemrég megrendezett IT Akadémia.

Adecco

„Hat évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk el az Adecco IT Akadémiát, hogy fejlesszük, tovább képezzük kollégáinkat, és az új munkatársakat már interaktív módon toborozzuk” – mondta el Spiller László, az IT Akadémia kitalálója.

„Az elmúlt hat évben leginkább informatikai témákkal foglalkoztunk, most azonban a HR területet is jelentősen érintő robotika témakörébe ástuk bele magunkat. A téma igen aktuális, hiszen a robotok egyre inkább a mindennapok részei, gondoljunk csak az iparra, az orvostudományra vagy akár egyszerűen csak a konyhánkra. Nagy kérdés azonban, hogy a következő 5-10 évben miként befolyásolják a robotok az emberi munkaerőt, féljünk-e tőlük vagy inkább örüljünk nekik” – fogalmazta meg a legfontosabb kérdést.

Ők nem fáradnak el

Bebizonyosodott, hogy a robotok gyorsabban, pontosabban és biztonságosabban végzik a rájuk szabott feladatokat, és az olyan emberi tényezők, mint például fáradtság, kiszámíthatatlanság jelentősen csökkenthetők vagy akár teljesen ki is zárhatók általuk.

Az Adecco úgy látja, hogy a munka világában a robotok és emberek között létrejöhet „baráti” kapcsolatot. Kutatásuk szerint úgy tűnik, hogy a munkavállalók sem félnek a robotoktól és a mesterséges intelligenciától, mivel bíznak abban, hogy a rendelkezésre álló robottechnológia inkább előre fogja lendíteni őket a munkavégzésben. Ezt mutatja, hogy a válaszadók háromnegyede szerint a technológia valójában már most is növeli a rendelkezésre álló munkahelyek számát.

Habár a robottechnológia már most is igen erőteljesen jelen van a munka világában, az előttünk álló egy évtizedben jóval intenzívebben számíthatunk elterjedésükre. Ettől azonban nem tartanak a munkavállalók, ugyanis a kutatásban megkérdezettek 54%-a véli úgy, hogy a következő 10 évben a technológiai fejlődés több munkahelyet fog teremteni, mint elvenni. Emellett a túlnyomó többség (87%) úgy gondolja, hogy a számítógépek könnyebbé teszik majd a feladatvégzést.

A rutinfeladatok maradnak a robotoknak

A robotok munkába állásától rugalmasabb és kreatívabb munkavégzést remélnek a munkavállalók: az alkalmazottak több mint fele (58%) nyilatkozott arról, hogy a robotok bevezetése a munkahelyen nagyobb mozgásteret biztosít majd számukra, hogy értékesebb és kreatívabb projekteken dolgozzanak, mivel a rutinszerű munkafeladatok elvégzését a robotokra lehet majd bízni. A válaszadók közel fele (48%) pedig úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia kifejezzen pozitív hatással lesz rájuk a jövőben, és segíteni fogja őket a rugalmas munkavégzésben.