Júniusban indulhat a Digitális jólét program 2.0

 

Júniusban útjára indulhat a Digitális jólét program (DJG) 2.0, és még idén az okosváros-fejlesztéshez kapcsolódóan legalább öt-hat kísérleti, úgynevezett pilot projektet akarnak elindítani - közölte a programért felelős miniszterelnöki biztos csütörtökön a témában rendezett budapesti konferencián.

Deutsch Tamás azt mondta: a DJP bővítésének stratégiája elkészült, legkésőbb júniusban megszülethet a kormánydöntés, és csaknem két tucat új fejlesztési stratégia válhat a program részévé. Hozzátette, hogy a digitális stratégia szerves része a polgárok életminőségének a javításához hozzájáruló okosváros-fejlesztések végrehajtása. Hangsúlyozta: Magyarország sikere a versenyképesség javulása nélkül nem képzelhető el, versenyképességi fordulatot pedig sikeres digitalizáció nélkül nem lehet elérni.

Az okosvárosoknak szükségük van az okoseszközökre

Deutsch Tamás elmondta, az Európai Unió több mint félmilliárd polgárának kétharmada városlakó, a városok az egyik legfontosabb erőforrását jelentik az európai szociális és gazdasági modellnek, Európa gyarapodásának, éppen ezért fontos minden, a városi fejlesztést szolgáló elképzelés.

A miniszterelnöki biztos az okosváros-szolgáltatásokhoz szükség van nemzetközi színvonalú digitális infrastruktúrára, megfelelő digitális eszközökre és digitális szolgáltatásokra.

Közölte: a következő másfél évben megvalósul a városok működtetése, valamint a fejlesztési koncepció kidolgozása és végrehajtása szempontjából kulcsfontosságú személyi kör képzése.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.MTI Fotó: Mohai Balázs

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Program összehangolásáért és megvalósításáért felelős miniszterelnöki biztos.MTI Fotó: Mohai Balázs

Deutsch Tamás kiemelte azt is, hogy az okosvárosi fejlesztések nem korlátozódnak a kisvárosokra, községekre, térségekre és turisztikai régiókra is kiterjednek. A fejlesztések megvalósításához szükséges források rendelkezésre állnak, illetve rendelkezésre állnak majd – tette hozzá.

A digitális infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban elmondta, hogy 2017 végére Magyarországon 100 százalékos lesz a 4G-s mobilinternet-lefedettség, jelenleg ez az arány 93-95 százalék.

Megvalósul a modern Magyarország

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az országos és a helyi politika soha nem engedheti át az informatikai cégeknek annak meghatározását, milyen lépések során kell a településeket okosvárossá tenni, hiszen ez a folyamat elsődlegesen az emberekről szól. Tehát a mindenkori politika felelőssége és feladata meghatározni a célokat és eszközöket a fejlesztéshez – mondta.

Kijelentette: a tudatos tervezés- amelynek a célja a közösség életének javítása – alapfeltétele a sikeres smartcity-megoldásoknak. Csepreghy Nándor elmondta, hogy a Modern Városok Program az okosváros-fejlesztést alapozza meg. A jelenlegi kormányzat az önkormányzatokkal együttműködve olyan városfejlesztési programon dolgozik, amely “elfelejti azt az országfejlesztési logikát, amelyben volt egy főváros és volt a fővárosnak egy gazdasági és demográfiai háttérországa abban a több mint nyolcmillió emberben, aki Budapesten kívül él” – fogalmazott.

Hozzátette azt is, a modern Magyarország alapfeltétele az, hogy a vidék legalább olyan fejlesztési lehetőségeket kapjon, mint amilyeneket 1990 óta Budapest is megkapott a mindenkori kormányzatoktól.

Az Informatika a Társadalomért Egyesület által szervezett tanácskozáson elhangzott, hogy az okosváros kifejezés egy olyan települést vagy településcsoportot jelent, amely természeti és épített környezetét, digitális infrastruktúráját, valamint a területén elérhető szolgáltatások minőségét és gazdasági hatékonyságát korszerű és innovatív információs technológiák alkalmazásával, fenntartható módon, lakosainak fokozott bevonásával fejleszti.