Több nyomozás még tart a "kamupártok" ügyében

 

A 2014-es országgyűlési választás kampánytámogatásainak szabálytalan felhasználása miatt jelenleg is több ügyben folyik nyomozás - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

A főügyész emlékeztetett arra, hogy a 2014-es országgyűlési választásban nyújtott kampánytámogatások szabálytalan felhasználásának gyanúja miatt a Fővárosi Főügyészség illetékességi területén hat pártot érintően indult nyomozás az Állami Számvevőszék jelzése alapján. Ezek közül több ügyben most is folyamatban van az eljárás költségvetési csalás miatt – tette hozzá.

Két ügyben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága nyomoz, a nyomozások felügyeletét a Fővárosi Főügyészség, illetve a Budapesti IX. kerületi ügyészség látja el. Két ügyet pedig áttettek a NAV területileg illetékes igazgatóságaihoz. A főügyész jelezte: az ötödik párt ügyében bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható, ezért azt a nyomozást a NAV megszüntette.

Ibolya Tibor, fővárosi főügyész (Fotó: Pesti Srácok)

Ibolya Tibor, fővárosi főügyész (Fotó: Pesti Srácok)

A hatodik párt ügyében indult nyomozás a párttal szerződő egyik céggel szemben folytatódott költségvetési csalás miatt, miután adat merült fel arra, hogy a párt jogszerű kifizetései révén keletkezett bevételei után a cég nem teljesítette adófizetési kötelezettségét. A cég ügyvezetője ellen az illetékes kerületi ügyészség vádat emelt, a bíróság nem jogerősen 180 óra közérdekű munka büntetésre ítélte a vádlottat – tette hozzá. Ibolya Tibor kitért arra is, hogy a 2014. évi országgyűlési választásokkal összefüggésben számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése miatt is indult nyomozás egy pártot érintően. A Budapesti Rendőr-főkapitányság két gyanúsítottat hallgatott ki, és az ügy vád-előkészítési szakban van a Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészségen.

A Népszava szerdai számában a Zala megyei Főügyészség tájékoztatására hivatkozva azt írta, bűncselekmény hiányában megszüntették a költségvetési csalás miatt indult nyomozást a zalaegerszegi székhelyű Új Magyarország Párt (ÚMP) ügyében. Az ÁSZ jogszabályi előírás alapján, a választást követő egy éven belül ellenőrizte a választásra fordított állami és más pénzeszközök felhasználását. Az ellenőrzésről készített jelentést 2015. március 31-én mutatták be. Az ÁSZ akkor tudatta: nyolc, az országgyűlési választáson listát állító, de képviselethez végül nem jutó párt sértette meg az áfatörvényt és a számviteli törvényt a kampánypénzek elköltésénél.