Elérte új marsi célpontját az Opportunity

 

A NASA Opportunity marsi felderítője elérte következő célpontját, a Perseverance névre keresztelt völgyet. A helyszínen a veterán robot szemügyre veszi a felszínt, hátha kiderítheti, hogyan született meg a hatalmas képződmény.

A 22 kilométer széles Endeavour-kráter nyugati peremétől kiindulva, mintegy két futballpályányi területen elterülő völgyet május 4-én érte el a NASA közleménye szerint. Az eddig hazaküldött fényképek olyan közeli rálátást biztosítanak a régióra, amelyet egyetlen orbitális pályán lévő szatellit sem lenne képes nyújtani.

A kutatók elméletei szerint a Perseverance-völgy több milliárd éve született meg eróziós folyamatok révén, amelyekben szerepet játszott a szél és a víz.

Az Opportunity keréknyomai az Endeavour-kráter peremének Tribulation-fok névre keresztelt területénél, április 21-én. A robot a völgy felé haladva tekintett vissza korábbi működési helyszínére. (Fotó: NASA/JPL-Caltech/Cornell/Arizona Állami Egyetem)

Az Opportunity keréknyomai az Endeavour-kráter peremének Tribulation-fok névre keresztelt területénél, április 21-én. A robot a völgy felé haladva tekintett vissza korábbi működési helyszínére. (Fotó: NASA/JPL-Caltech/Cornell/Arizona Állami Egyetem)

Az Opportunity missziós szakemberei az új fényképek birtokában változásokat keresnek a terep szerkezetében és összetételében, aminek révén alaposabban feltérképezhetik, hogyan és mikor jött létre a képződmény, és talán a Mars vizes múltjáról is újabb adatokat gyűjthetnek be.

A felderítő elsőként fényképsorozatot készít a területről két, egymástól eléggé szeparált pontról, a kráterszegély egyik bemélyedésénél, ami a NASA közleménye szerint igen részletes, háromdimenziós analízist tesz lehetővé.

Ez a látószög elősegíti, hogy a csapat biztonságos útvonalat válasszon a robotnak. Mielőtt azonban kerekét betenné a völgybe, szemügyre veszi annak felső részét a kráterszegély nyugati részén.

A Perseverance-völgy a képen látható kráterszegély kisebb bemélyedésének másik oldalán terül el. (Fotó: NASA/JPL-Caltech)

A Perseverance-völgy a képen látható kráterszegély kisebb bemélyedésének másik oldalán terül el. (Fotó: NASA/JPL-Caltech)

A felderítő 2011 augusztusa óta több helyszínt megvizsgált az Endeavour pereme mentén. A Perseverance-völgy elérése előtt 2,5 éven át a Tribulation-fok névre keresztelt szegélyrészt tanulmányozta.

2004 januári landolása óta összességében 44,7 kilométert tett meg, vagyis messzebb jutott, mint bármely más, Földön túli világot megjárt felderítő.