V4 Híradó: Véget érhet a belpolitikai válság Csehországban

 

Naprakész, tematikus hírek a V4 országaiból. Tájékozódjon a négy ország politikai, gazdasági és kulturális eseményeiről az M1-en!

Kaczynski: Lengyelországnak jogi és politikai módszerekkel is védekeznie kell a kvótadöntések ellen

A lengyel kormánypárt elnöke szerint a más kulturális régiókból származó bevándorlók nagy csoportjának befogadása társadalmi katasztrófához vezetne, azzal járna, hogy “teljesen meg kellene változtatni kultúránkat”, és “radikálisan csökkenne a biztonság szintje”.

Azt is hozzátette, hogy nem csak terrorizmusról van szó, hanem másféle fenyegetésekről is. Utalt például a bevándorlók által Nyugat-Európában elkövetett nők elleni erőszakra. A jelenlegi lengyel kormány elvi szinten ellenzi a kvótát. Elődje vállalta menedékkérők befogadását, de az áttelepítendő személyek biztonsági ellenőrzése már a dél-európai táborokban akadályokba ütközött, így Lengyelország eddig egyetlen menekültet sem fogadott be.

Az unió jövőjéről tárgyaltak a V4-ek európai ügyekért felelős parlamenti bizottságainak elnökei 

Az Európai Unió jövőjéről, a kétsebességes Európa koncepciójáról, a brexit hatásairól és a bevándorlás problémájáról is tárgyaltak a visegrádi négyek európai ügyekért felelős parlamenti bizottságainak elnökei Pozsonyban. Egyetértettek abban, hogy el kell kerülni, hogy Magyarország, Csehország és Lengyelország, ahol még a nemzeti valutát használják, másodrendű országokká váljanak.

A Visegrádi Négyek Pozsonyban megegyeztek abban is, hogy az unión belül növelni kell a nemzeti parlamentek súlyát és szerepét.

“Egyértelművé tettük, hogy a mi polgáraink nem akarnak kilépni az Európai Unióból, de van véleményünk. Van véleményünk, mert az Európai Unióban válság van. És nem dugjuk a fejünket a homokba, mint ahogy egyes európai uniós vezetők teszik akár a brexit ügyében vagy akár a migráció ügyében” – mondta Hörcsik Richárt, a bizottság elnöke.

Véget érhet a belpolitikai válság Csehországban

Miloš Zeman cseh elnök már a hét közepén fogadja a régi és az új pénzügyminisztert, hogy mielőbb végetvessen a hetek óta tartó belpolitikai válságnak.

Ivan Pilny kinevezéséhez már csak az államfő jóváhagyására van szükség.

A Microsoft cseh leányvállalatának volt vezetője napokon belül találkozik helyetteseivel és megkezdi a minisztérium átvételét. Nincsen sok ideje, hiszen nyáron már a parlament elé kell terjesztenie a jövő évi költségvetés-tervezetet. Sokan pedig attól tartanak, hogy az indulatok ezután sem fognak lenyugodni, hiszen októberben országgyűlési választások lesznek és az elemzők rendkívül kemény kampányra számítanak.

Katonai légi gyakorlatot tartanak 3 héten keresztül Kecskeméten

Az amerikai, szlovák, szlovén, cseh és magyar közös hadgyakorlat célja, hogy egy esetleges éles helyzetben a katonák még tökéletesebben tudjanak együttműködni. Emiatt egészen június 9-dikéig, az ország több részén lehet a szokásosnál nagyobb légi forgalom, ami persze zajjal is jár.

“Az utóbbi éveknek a fejlesztése alapján, amik a Magyar Honvédségben valósultak meg ezek megengedik azt, hogy nem csak a levegő képességeinket tudjuk gyakorolni, hanem a levegő-föld képességeinket is. Ehhez pedig mindenféleképpen a szárazföldi erőkkel való együttműködést kell kiemelni, amibe természetesen a különleges erőket valamint a magyarországi helikoptereket is bevonjuk” – mondta Ugrik Csaba dandártábornok.

Kínai befektetők vennék meg a pozsonyi repülőtér üzemeltetési jogát

Az üzletemberek azt ígérik, hogy 30 éven át számtalan bővítést hajtanának végre. Új terminálokat építenének és növelnék a szlovák főváros légi teherforgalmát is. Egyelőre ugyanis a reptér alkalmatlan nagyobb tehergépek fogadására.

A tervek szerint így a Samsung is Bécs helyett egyenesen Pozsonyba szállíthatná a szlovákiai gyárába szánt alkatrészeket.