Szent István tiszteletére és Halmos Béla emlékére tartanak misét

 

Gregorián és egyházi népénekek szólalnak meg május 30-án a Szent István tiszteletére és Halmos Béla emlékére tartott misén a budapesti Szent István-bazilikában.

A maga nemében egyedülálló, ünnepélyes misét a Hagyományok Háza szervezi együttműködve a Zeneakadémia Népzene és Egyházzene Tanszékeivel, valamint a budapesti Szent István-bazilika gregorián énekes iskolájával.

A mise énekes-zenés szolgálatát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene és Népzene Tanszékének oktatói és hallgatói Dobszay Ágnes, Richter Pál és Vakler Anna vezetésével, a Szent István Énekes Iskola 40 tagú gyermekkórusa Czifra Orsolya vezetésével, valamint a Magyar tekerőzenekar és Cserta Balázs tárogatós látják el.

Az esemény minden résztvevőjét közös éneklésre hívják a helyben kiosztott, emlékbe hazavihető, teljes miseanyagot tartalmazó füzetek segítségével.

A misét Snell György Esztergom-Budapesti segédpüspök, a Szent Jobb Őre celebrálja, orgonán kísér Richter Pál, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Népzene Tanszékének vezetője. Az esemény fővédnöke Barna Gábor néprajzkutató, egyetemi tanár, a Szent István Tudományos Akadémia főtitkára – közölték a szervezők.

Nagy zenetudósaink, Dobszay László, Rajeczky Benjámin és Szendrei Janka közös érdeme, hogy a folklórgyűjtéseken lejegyzett egyházi népénekek színe-javát a magyar gregoriánnal együtt a magyar katolikus liturgia szolgálatába állították az Éneklő Egyház énekeskönyv összeállítása révén.

A Szent István-mise tételeit ebből, valamint a Medgyesy Norbert-Vakler Anna szerkesztésében Énekek Szent István királyról címmel megjelent gyűjteményből állították össze.

A szentmisét Halmos Béla emlékére ajánlják fel, aki nemcsak a táncházmozgalom egyik atyja, hanem a Hagyományok Házában működő Táncház Archívum alapító vezetőjeként már az 1990-es évek elején kezdeményezte a Szent István tiszteletére bemutatandó gregorián tételeket és az archív felvételek szerint énekelt egyházi népénekeket tartalmazó “folkmise” megszervezését.