Meghalt egy dél-koreai filmes Cannes-ban

Szívroham következtében csütörtökön Cannes-ban elhunyt a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) alapítója és programigazgató-helyettese, aki a filmfesztiválra érkezett Franciaországba.

Thierry Fremaux, a cannes-i mustra igazgatója pénteken “nagyszerű szakemberként és nagyszerű programszervezőként” emlékezett kollégájára, az 57 évesen elhunyt Kim Dzsi-szeokra, aki alapító tagja volt a Puszani Nemzetközi Filmfesztiválnak. “Kim mindenre kíváncsi volt, minden filmet megnézett, amit csak lehetett. A cannes-i filmfesztivál tisztelettel adózik emlékének, és osztozik családja gyászában” – fogalmazott Fremaux hozzátéve, hogy a tragikus haláleset éppen azon a napon történt, amikor a fesztivál versenyfilmjeként Kim barátja, Bong Dzsun Ho Okdzsa című filmjét vetítették.

A dél-koreai kikötővárosból, Puszanból származó szakember az elmúlt húsz évben kulcsszerepet töltött be az ázsiai filmművészet felemelkedésében és abban, hogy a BIFF a térség legjelentősebb fesztiváljává tudott válni – méltatta a dél-koreai fesztivál közleménye.