Egy elítéltnek adott csak kegyelmet Áder János

 

Egyetlen elítéltnek adott csak kegyelmet az első negyedévben Áder János államfő - írta a Magyar Hírlap, az Igazságügyi Minisztérium összesítésére hivatkozva.

A statisztika szerint az első három hónapban 235-en nyújtottak be kegyelmi kérvényt a köztársasági elnökhöz – olvasható az újságban.

Az arányokat tekintve az elmúlt 14 évben tavaly kaptak a legtöbben kegyelmet az államfőtől, a kérvényt benyújtók 4,44 százaléka, azaz 495 elítéltből 22 – emlékeztetett a Magyar Hírlap, hozzátéve ugyanakkor, hogy a negatív rekord is Áder János nevéhez fűződik: 2014-ben mindössze négy elítéltnek kegyelmezett meg, ami a kérelmezők 0,53 százalékát jelenti.