Nem megoldás a parlagfűlekvár az allergiára

A Szegedi Tudományegyetem kutatása alapján mérgező anyagok is a szervezetbe juthatnak a fogyasztással.

A világ első száz kártékony és veszélyes növénye közé sorolta a parlagfüvet az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság. Sokaknak okoz allergiás panaszokat, azonban van példa arra is, hogy valaki meggyógyult, mert parlagfűből készült lekvárt, vagy teát fogyasztott – állította a Kossuth rádióban megkérdezett férfi.

Dr. Csupor Dezső a Magyar Gyógyszertudományi Társaság gyógynövény szakosztályának elnöke elmondta: a Szegedi Tudományegyetem kutatói szerint veszélyes a parlagfüvet megenni. Gyomnövény, nem pedig új gyógynövény a parlagfű. Elfogyasztása ugyanis károsíthatja az egészséget, mert olyan vegyületeket is tartalmaz, amelyek sejt-mérgező hatását korábban már kimutatták. Az egyetem kutatói elsőként vizsgálták meg a parlagfű tartós alkalmazásának veszélyeit.

Nem mindegy hogy a parlagfű ellen annak kivonatát vagy magát a növényt eszik meg

Két dolgot külön kell választani. Egyrészt a parlagfű allergiát, ami a növény pollenjében lévő fehérjéktől alakul ki, másrészt a parlagfű fogyasztását. A növényben nem csak pollen és nem csak fehérje van, hanem mérgező hatású vegyületek is. Aki parlagfű pollen allergia ellen, vagy más egyéb célból elfogyasztja a növényt, az nem csak a pollent fogja megenni, hanem ezeket a mérgező vegyületeket is – tájékoztatott Prof. Dr. Nékám Kristóf allergológus, a Magyar Allergia Szövetség elnöke.

A pollen fehérjéinek megfelelő adagolásával azonban valóban csökkenthető az érzékenység, ilyen célra van is gyógyszer, amely ezt tartalmazza, de ebben a mérgező vegyületek nincsenek benne.

Holló László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője bimbós állapotú parlagfüvet tart a kezében egy 1300 négyzetméteres telken Cibakházán 2014. augusztus 1-jén. Jász-Nagykun-Szolnok megyében szakhatóságként a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága idén először ezen a zártkerti területen rendelte el a bimbós állapotú, allergén gyomnövény kényszerkaszálását. MTI Fotó: Bugány János

Holló László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője bimbós állapotú parlagfüvet tart a kezében egy 1300 négyzetméteres telken Cibakházán 2014. augusztus 1-jén. Jász-Nagykun-Szolnok megyében szakhatóságként a kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága idén először ezen a zártkerti területen rendelte el a bimbós állapotú, allergén gyomnövény kényszerkaszálását. MTI Fotó: Bugány János

A parlagfű lekvár készítőjét a hatóság megbüntette a termék forgalmazásáért

Csubák Máriát, a debreceni asszonyt – aki készíteni és forgalmazni kezdte a terméket – a hatóságok megbüntették, hiszen a parlagfű élelmiszerként való forgalmazása tiltott hazánkban. Sokan, akik fogyasztják a lekvárt, nem tudják, hogy ezt forgalmazni tilos. A parlagfű bármiféle fogyasztásának következményei nem azonnal látható mérgezési tünetek. Ahogy az egyetem kutatásai során is kiderült, csak több év elteltével észlelhetőek a toxikus anyagok okozta károsodás – hangsúlyozta az allergológus.

Mint mondta: az első tünetek jelentkezése – a már allergiásoknál – az első pollenek megjelenésekor életbe léphet. Amikor lég-köbméterenként 30 feletti pollenszám van, akkor kezdenek előjönni azoknak a tüneteik, akik még sohasem voltak allergiások. Általánosságban tehát nem lehet meghatározni, hogy milyen helyzetben jelentkeznek a tünetek.

A társadalom segíthet az allergia kialakulásának megelőzésében?

A társadalom jelentős többsége nem ismeri azokat az adatokat, amelyek a betegségnek a költségeit jelentik. Ma már milliós nagyságrendben fogyasztanak, legalább 3-6 héten keresztül allergiás gyógyszereket az emberek. Ezen kiadások költségeit nyilvánvalóan a parlagfű irtásával lehetne csökkenteni – tette hozzá az allergológus.