23 áldozata van a jemeni légicsapásoknak

 

Legalább 23 civil - köztük számos nő és gyermek - vesztette életét a délnyugat-jemeni Taizz kormányzóság területén végrehajtott légicsapásokban - közölték szerdán húszi lázadók, akik a támadás elkövetését az arab koalíciónak tulajdonítják.

Az arab koalíciós erőkhöz tartozó források elismerték, hogy légierejük “tévedésből” egy olyan teherautó ellen intézett támadást, amelyen éppen civilek tartózkodtak, akik a kormányzóságbeli al-Burdzs egyik piacáról tartottak éppen hazafelé. A harci repülőgépek ezen kívül további légicsapásokat intéztek a kormányzóság területén található egyik iskola és egészségügyi központ ellen, ugyanis azt feltételezik, hogy az említett épületekben számos húszi lázadó húzta meg magát.

A Jemen harmadik legnagyobb kormányzóságának számító Taizzban rendszeresek az erőszakos összecsapások a több mint két éve tartó polgárháború kitörése óta, a húszi lázadók ugyanis rendszeresen megpróbálnak betörni a térségbe, amely jelenleg a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz hű erők ellenőrzése alatt áll.

Az arab-félszigeti országban Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A lázadók ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a kormányt.

A polgárháború mellett más katasztrófa is sújtja az országot. Az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) adatai szerint Jemenben már 209-en haltak meg a nemrégiben kitört kolerajárványban, amely eddig 17 200 ezer embert betegített meg. Az ország kórházainak jelenleg csak 45 százaléka fogad betegeket, ezért azokon a helyeken nagy a zsúfoltság. A jemeni egészségügyi rendszer az összeomlás szélén áll – figyelmeztetett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet.