Soha ennyi külföldi fellépő nem volt, mint az idei Budapest Folk Festen

 

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Budapest Folk Festet a Fonó Budai Zeneház szervezésében. Soha annyi külföldi fellépő nem volt a fesztivál történetében, mint amennyi idén lesz, május 24. és 28. között a Várkert Bazárban és a Fonóban.

“Számunkra a kezdetektől fontos volt a Budapest Folk Fest egyfajta intimitása, barátságos, emberközeli jellege, ezért sem törekedtünk arra, hogy valamiféle nagyszabású, tömeges forgataggá fejlesszük a rendezvényt. Minden évben olyan produkciókat akarunk elhozni a fesztiválra, amelyek talán nem annyira ismertek, viszont értékeket közvetítenek” – mondta Horváth László, a Fonó és a Budapest Folk Fest igazgatója.

Hozzátette, hogy az eseményt a szervezők is ünnepnek élik meg, hiszen a fesztivál idején megengedhetnek maguknak olyan kalandokat és kísérleteket, amiket a Fonó éves pörgése során csak nagyon ritkán. Mint megjegyezte, ehhez kellenek a magyar világzenei produkciók új ötletei, valamint az a lehetőség, hogy a hazai és a külföldi fellépők közös produkciókban szerepelhetnek.

Csúcspont a rendezvényen

Horváth László kiemelte: az idei program összeállításakor is figyeltek arra, hogy különböző régiók képviselőit hívják el. A balkáni előadók közül két igazán nagy sztár, a bolgár fúvósfenomén, Teodoszi Szpaszov, valamint a macedón gitáros, Vlatko Stefanovski is fellép.

“Az ő duójuk, közös koncertjük ígérkezik az idei rendezvény csúcspontjának. Ritkán lépnek fel együtt, mindkét előadónak van nagyzenekara, de azért évek óta működik ez a formáció. Ilyen felállásban megmutatni az értéket a balkáni zenében komoly kihívás, és fantasztikus szakmai tudást igényel, ami Szpaszovban és Stefanovskiban megvan. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján biztos vagyok abban, hogy párosukra a Magyarországon élő délszláv közeg jelentős számban lesz kíváncsi” – fejtette ki az igazgató.

Kitért arra, hogy a fesztivál fő helyszíneként tavaly debütált Várkert Bazár aurájával, történelmi léptékével, Duna parti és várközeli turisztikai vonzerejével a világ egyik legjobb kulturális helyszínévé válhat. “Az Öntőház Udvarnál jobb helyet egy ilyen fesztivál megrendezésére nem nagyon lehet mondani” – jegyezte meg.

Gyerekprogrammal is készülnek

A fesztivál sztárvendégei között lesz a török BaBaZuLa, a lengyel Dikanda, a román Mahala Rai Banda és a Nadara, a spanyolországi görög együttes, a Trio Feta Orchestra és az izraeli fúvós, Amir Gwirtzman. A magyar előadók közül Barabás Lőrinc és zenekara együtt lép fel Kézdy Lucával, koncertet ad az Esszencia produkció, a Buda Folk Band, Sena és a Gypo Circus. A Várkert Bazár borteraszán a Tokos, a Fanfara Complexa, a PásztorHóra és a Fokos muzsikál a folkkocsmában. Május 28-án vasárnap gyerekprogrammal várják a családokat.

“Az alapvetően popelőadók közé sorolt Sena produkciójában számos világzenei elem van, a dzsessz színtérről ismert Barabás Lőrinc példaértékű újító, folyamatos kísérletezésben van. A folk megújításában nagyon fontos, hogy odafigyeljünk a friss, hiteles muzsikákra, a mai modern zenei hullámok lüktetésére, ne csak régi adatközlők történeteit közvetítsük” – magyarázta a két művész meghívását a Budapest Folk Festre Horváth László.

A rendezvény idén is a Fonó Budai Zeneházban kezdődik május 24-én szerdán egy vajdaszentiványi gálával, amelyen énekes és táncos mesterek lépnek fel az erdélyi településről, a Bazseva együttes közreműködésével.

“A gálát megelőzően hat hétig zajlott a tanfolyam a Fonóban a község tánc- és zenei kurzusának bemutatásával, ennek lezárása a nyitógála. A műsort általában rögzíteni szoktuk, ami megmarad a Fonó archívumában. A táncoktatásban megindult egyfajta visszahonosítási folyamat, sok erdélyi származású Budapesten tanulja meg különböző tánccsoportokban az ottani régi táncrendet, és megesik, hogy visszaköltözve viszik haza ezt a tudást az otthoniaknak”  - mondta végül az igazgató az MTI-nek.