Feszültség lehet az MSZP-ben Botka feltételei miatt

 

Botka László miatt feszültség lehet az MSZP-ben - egyre több szocialista politikus gondolja így. Feszültséget okoz például a Botka által hirdetett média-bojkott és az is, hogy nem indulhatnának a jövő évi választáson azon MSZP-s politikusok, akik a párt miniszterelnök-jelöltje szerint felelősek a 2010-es kudarcért. Lendvai Ildikó arról beszélt, hogy ráadásul Botka László eddig többet rontott az MSZP és a többi párt viszonyán, mint amennyi hasznot hozott.

Kérdezni ugyan lehet, de válaszra továbbra sem számíthatnak a jobboldali újságírók – ezt hangoztatta az MSZP országgyűlési képviselője. Bárándy Gergely az M1 és az Echo tv riporterének sem akart válaszolni, mert ezek a televíziók rajta vannak az általuk kormánypárti sajtónak titulált médiumok  10-es listáján. A bojkottot az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Botka László még a múlt héten hirdette meg azzal a feltétellel, hogy aki nem tartja be, arra retorziók várnak.

Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje beszédet mond pártja majálisán a Városligetben 2017. május 1-jén (MTI Fotó: Mohai Balázs)

Kezdenek kihátrálni Botka mögül? 

Kovács László, volt MSZP-s vezető volt az első, aki megszegte a bojkottot. A tiltás után egy nappal már az Echo TV stúdiójában fejtegette, hogy rossz ötletnek tartja Botka László feltételeit. Később Molnár Gyula is nyilatkozott a közmédiának: „Én is hajlok arra a megközelítésre, hogy ha élő adásban vagyunk, akkor érdemes és kell válaszolni” – mondta a pártelnök.

A Magyar Idők kedden arról írt: a szegedi polgármester tiltásának megszegése lehet az egyik jele annak, hogy az MSZP lassan, de biztosan kihátrál Botka László mögül. A lap szerint a szocialisták többsége nem ért egyet a politikus irányvonalával és azzal sem, hogy Botka az urizálásáról szóló hírek miatt vitte bele az MSZP-t a média-bojkottba. A cikk szerint a szocialisták közül többen azt sem nézték jó szemmel, hogy Botka a tiltólista mellett újabb feltételt szabott: a párt mostani listáján nem indulhatnának a 2010-es kudarcért felelős politikusok.

Egyelőre többet vitt, mint hozott 

Az MSZP egykori elnöke az ATV műsorában arról beszélt, csak remélni lehet, hogy a párt május 27-ei kongresszusáig nem lesz komolyabb feszültség Botka miatt. Lendvai Ildikó ráadásul azt is elismerte, hogy a szegedi politikus egyelőre többet rontott az MSZP és a többi párt viszonyán, mint amennyi hasznot hozott.

A legrosszabb viszony eddig Gyurcsány Ferenccel és pártjával alakult ki: a DK közeli Nyugati Fény egyenesen arról ír, hogy bár Botka László eddig is porcelánbolti elefántként viselkedett az országos politikában, mostanra turbófokozatra kapcsolta az ellenzéki oldal szétverését. A blog szerint a szegedi polgármester ámokfutásának újabb stációja, hogy saját pártját is elkezdte aprítani, és mint fogalmaznak: immár önkényes erkölcsbíróként tiltólistákat akar bevezetni. Idézzük: „(Botka) teszi ezt úgy, hogy miközben mondjuk Mesterházy Attila 2010-ben végigcsinálta a kampányt, ő maga a Maldív-szigeteken búvárkodott”.

Botka László pökhendi arroganciáját ráadásul a cikk szerint egyelőre az égvilágon semmi nem indokolja, januári megjelenése óta ugyanis az MSZP támogatottsága teljesen befagyott.