Mikor egészséges a pizza?

 

A pizzát sokan" étkezési katasztrófának" tartják, de manapság a milliónyi feltét és a számos tésztafajta megjelenésével már a fogyasztó határozza meg, hogy számára egy hizlaló, zsíros fogást, vagy egy vitaminban dús meleg ételt jelent. Pizzaevő kisokos az otthon készített, rendelt, fagyasztott vagy iskolai menzás pizzákhoz.

A pizza egyszerre egészséges és nem egészséges, minden attól függ, hogyan készítjük. Szinte bárhol elhelyezhető a táplálkozási skálán, hiszen minden attól függ, hogy mit rakunk a tetejére és tésztájába. Ennek alapján táplálékban dús, egészséges fogás vagy egy totális étkezési katasztrófa is lehet. A sajt mennyisége, a tészta fajtája, a szélének megtöltése és a milliónyi fajta feltét miatt igazából már nem ugyanarról az “életcsaládról beszélünk”, így különböző fajtáit sem lehet egy-egy jelzővel elintézni.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Erre kell vigyázni, ha pizzát készítünk vagy rendelünk

Még az egészséges pizzák is nagy mennyiségű nátriumot tartalmaznak a paradicsomszósz és a sajt miatt, így azoknak is óvatosan kell választaniuk, akik csak a sóbevitelükre figyelnek. A szeletek nagysága és mérete is fontos, erre is ügyelni kell. A pizza mellett szól az, hogy a sajtban sok a kalcium, a paradicsomban levő likopin pedig a védelmet nyújt rengeteg betegség ellen. A teljes kiőrlésű lisztből készült tészta egészségesebb, mint hagyományos elődje, mivel egész gabonaszemeket és rostokat is tartalmaz, amiket  lassabban tudunk megemészteni.

De a pizza tápértékét igazából az határozza meg, hogy mit rakunk a tetejére. A peperoni, a kolbász és az extra sajt megnöveli a telített zsír, a nátrium és a kalóriatartalmat, míg a vékonyabb tésztájú, zöldségekkel teli szeletek alacsonyabb kalóriatartalmúak, emellett a nátrium és telített zsírtartalmuk is jóval alacsonyabb.

Kalória, zsírtartalom és nátrium

A CNN helyi pizzákat hasonlított össze, hogy bebizonyítsa: óriási különbség van egyes cégek pizzaszeletei között. Elsőként az egyik nagy nemzetközi pizzázólánc vegetáriánus pizzáját említik: itt egy szelet 240 kalóriát, 4 gramm telített zsírt és 710 milligramm nátriumot tartalmaz. A húsvadászként elhíresült “mindent bele” pizzaszelet – amire peperonit, kolbászt, sonkát, szalonnát, sertés -és marhahúst is raktak – , már 480 kalóriát, 10 gramm telített zsírt és 1,180 milligramm nátriumot tartalmaz.

A fagyasztott pizzák mikrózása vagy megsütése időtakarékos megoldás, de itt is figyelni kell arra, hogy milyen összetevőket tartalmaz, és ezeknek milyenek a táplálkozási értékekei . Különösen a sótartalomra kell figyelni, mivel a fagyasztott termékeknél nem spórolnak vele. A címke elolvasásánál nemcsak a sóra kell figyelni, hanem arra is, hogy milyen zsírt raknak a fagyasztott pizzába. Mint a “friss” pizzáknál, itt is léteznek egészségesebb termékek, ilyenek a gluténmentes és a tejmentes fagyasztott pizzák.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A pizza örök szerelmesei: a gyerekek

Kevesen vannak oda annyira a pizzáért, mint a gyerekek. A közelmúltban egy olyan tanulmányt készítettek, amiben a gyerekek és a tinik pizzafogyasztási szokásait vizsgálják. Ugyan itt csak az amerikai gyerekeket kérdezték, de az eredmények ismerősnek tűnhetnek: a pizzafogyasztás miatt a gyerekek több kalóriát visznek be a szervezetükbe, mintha más, főzött ételt ennének, ráadásul ehhez kapcsolódik a megnövekedett só és telített zsírbevitelük is. A tanulmány készítői kiemelték, hogy a pizzát nassoló vagy gyorséttermes pizzaszeleteket evő gyerekek híztak a legtöbbet.

Az iskolai menzán viszont sokkal jobb a helyzet, mint várnánk. A felszolgált pizzák egészségesebbek, minden bizonnyal azért, mert a konyháknak tartaniuk kell magukat az iskolai előírásokhoz, azaz nem lehet zsírosabb, “húsosabb”, sajtosabb, kalóriadúsabb a pizza, mint a többi étel.

Minél színesebb, annál egészségesebb

Ha valaki otthon készíti a pizzát, érdemes egészségesebb összetevőket használni, teljes kiőrlésű lisztet, zsírszegény mozarellát vagy trappista sajtot, a paradicsomszószt és a sót pedig nem szabad túlzásba vinni. A feltétnél pedig nyugodtan dominálhatnak a színek, hiszen minél színesebb egy pizza, annál egészségesebb.