Négy és fél milliárd dolláros befektetést tervez a vegyiparban a Mol

Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba - mondta Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tartott előadásában csütörtökön, Budapesten.

Hernádi Zsolt a vállalat új stratégiájáról szólva azt mondta: a világban zajló változások gyökeresen meg fogják változtatni mindennapjainkat, és ez alól az olajipar és a Mol sem vonhatja ki magát. Jelenleg a kitermelt kőolaj 50 százalékát a közlekedés használja, és ez az arány hosszú távon biztosan csökkeni fog.

A szénhidrogén helyettesíthető lesz a közlekedésben, azonban az élet más területén továbbra is pótolhatatlan nyersanyag marad. Közölte, a vállalat a hagyományos üzletágait, a kutatás-termelést és finomítást is fejleszti, de emellett jelentős beruházásokat hajt végre a vegyiparban. A Mol 4,5 milliárd dollárnyi befektetést tervez a következő 15 évben a vegyipar területén, ez a cég válasza a hagyományos üzemanyag-felhasználás várható csökkenésére – tette hozzá.

Átalakulnak a töltőállomások is, a Mol 2000 állomásán innovatív üzleti megoldások kaphatnak helyet, fokozatosan értékesítőhelyekké és szolgáltatóhelyekké válnak, ahol akár a villanyszámlát is be lehet majd fizetni – mondta.

Közlése szerint a társaság új lehetőségek felé is nyit, és jelentős fejlesztéseket tervez az innováció területén is. A következő években 100 millió euró értékben ruház be a társaság befektetési alapok hálózatába, egyebek mellett startupokba, innovatív megoldásokba, ipari fejlesztésekbe.