Fodor: A klímaváltozás és ennek hátterében a migráció is kulcskérdés lehet Ádernél

Áder János újraválasztott köztársasági elnök hétfőn letette az esküt az országgyűlésben. Az esemény kapcsán Fodor Csaba elemző, a Nézőpont Intézet ügyvezetője volt a Kossuth Rádió 180 perc vendége.

Az államfő felszólalt a közbeszéd színvonalának romlása ellen, azt kérte a politikusoktól, hogy az európaiságot keressék meg és tartsák meg a család és a gyermekek sérthetetlen mivoltát – idézte fel az elemző.

Az összes megkérdezett 64 százaléka meg tudja nevezni, ki Magyarország köztársasági elnöke – ismertette Fodor a Nézőpont Intézet felmérésének eredményét. Elmondta: ennek a választói csoportnak az 55 százaléka elégedett az államfő személyével, és a teljes magyar felnőtt népesség 48 százaléka jó döntésnek tartja az újraválasztását.

Budapest, 2017. április 25.Áder János köztársasági elnök távozik a budapesti Trefort Gimnáziumból 2017. április 25-én. Balról Csapodi Zoltán igazgató. Az államfő előzőleg az oktatási intézményben a Fenntarthatósági témahét alkalmából tartott előadásán egyebek mellett a globális felmelegedésről, az energetika területén bevezetett technológiai újításokról és a paksi atomerőmű bővítéséről is beszélt.MTI Fotó: Kovács Tamás

Áder János köztársasági elnök. MTI Fotó: Kovács Tamás

Mint ’67-ben 

Beszédében az államfő az 1867-es kiegyezést emlegette követendő példaként, melynek elsősorban külpolitikai vetülete volt – idézte fel az elemző. Kihangsúlyozta: az államfő beszédében utalt rá, hogy az Európai Unióval jelenleg olyan vita zajlik, mely hasonló ahhoz, amit elődeink folytattak osztrák-magyar viszonylatban.

Fodor úgy fogalmazott: „ha megnézzük a kormánypárt filozófiáját, akkor, mindenfajta ellenzéki állítással szemben, nincs szó unió ellenes álláspontról.” Kiemelte: maga Orbán Viktor is úgy fogalmazott, hogy reformellenzéki szerepet tölt be Brüsszelben.

Intenzív kampány jön 

Fodor szerint az államfő alkotmányos kötelessége, hogy ne mérlegeljen pártpolitikai szempontokat megszólalásaiban. Hozzátette: morális mérce kell vezesse a köztársaság elnököt és beszédében már most üzent minden pártnak, hogy az előttünk álló kampányidőszakban őrizze meg mindenki az elvárható színvonalat.

Az elemző intenzív kampányidőszakot jósolt, azt mondta feltételezhetően hevesebb lesz, mint amit a választók ezidáig megszoktak.

Zárógondolatként elmondta: az ökológia és klímaváltozás kérdése a továbbiakban is közel maradnak a köztársasági elnök szívéhez, de ezáltal ugyanilyen fontos szerepe lesz a migráció fékezésének is, melyet jelenleg csak erősít a klímaváltozás.