Európai terrorelhárítók orvosai tanulnak a TEK-nél

A speciális beavatkozó egységekben szolgálatot teljesítő egészségügyi személyzet számára indított egyhetes nemzetközi képzést a Terrorelhárítási Központ (TEK). A Semmelweis Egyetemmel közösen szervezett kurzuson 13 európai ország terrorelhárítói vesznek részt.

A TEK szakemberei az elméleti képzés mellett gyakorlati oktatást is tartanak a részvevőknek, akik extrém körülmények és szimulált harci helyzetekben is begyakorolhatják a tanultakat.

medic

A taktikai medicina a sürgősségi egészségügyi ellátás speciális szakterülete. Alkalmazására a terrorelhárító és rendőri egységek műveleteinek végrehajtása során van szükség, fő célja az életmentés.

A műveleti egységekkel együtt dolgozó, speciálisan képzett egészségügyi szakembereknek bevetés közben is képesnek kell lenniük a súlyos, életveszélyes sérülések azonnali ellátására vagy a maradandó egészségkárosodások megelőzésére.

Hajdu János, a TEK főigazgatója a hirado.hu-nak azt mondta, hogy a Taktikai Medicina képzési program harmadik éve folyamatosan működik, a jelenlegi a hetedik képzés. Eddig összesen 123 fő vett részt  a kurzuson, amely iránt egyre több európai partnerszolgálat érdeklődik.