Virtuózok: Megvannak az első elődöntő továbbjutói

Kis Radu, Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér folytathatja a tinik közül a versenyt a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban, ők hárman jutottak tovább az első elődöntőből.

A versenyben kilenc tini állt színpadon: Bencze Máté (szaxofon), Kis Radu (hegedű), Nagy Zoltán Ferenc (klarinét), Ungár Cecília Rita (zongora), Magyar Valentin (zongora), Boateng Kármen Stephany (zongora), Kovács Bálint (blockflöte), Nyilas Gyöngyvér (marimba) és Korossy-Khayll Csongor (hegedű).

Az este főszereplőinek produkcióit – a zongoristák kivételével – a Liszt Ferenc kamarazenekar segítette Kovács László vezényletével.

A kilenc versenyző nehéz döntés elé állította a zsűrit: Bencze Máté, a virtuóz szaxofonos olyan tökéletes játékkal kezdte az estét, hogy Várdai István csellóművész azt hitte, playbackről hallja a produkciót. Kis Radu igazi manókat varázsolt a színpadra a Manók táncával, nem véletlenül mondta neki Batta András zenetörténész, hogy már sokféleképpen hallotta ezt a művet, de erre az előadásra emlékezni fog egész életében.

virtuozok

Nagy Zoltán Ferenc, aki életének egy részét nevelőotthonban töltötte, zenéjével a napos és felhős időszakait is megidézte. Ungár Cecília ismét játszi könnyedséggel érintette meg a zongora billentyűit, Magyar Valentin zongorajátékát pedig egy maratoni világcsúcshoz hasonlította Miklósa Erika operaénekes.

Kesselyák Gergely karmestert annyira lenyűgözte Boateng Kármen Stephany játéka, hogy kedvet kapott a zongorázáshoz. Kovács Bálint végigmosolyogta a furulyajátékát, Balázs János zongoraművész pedig alig talált szavakat Nyilas Gyöngyvér vibrafon játéka után, majd Korossy-Khayll Csongor hegedülése “megvillantotta a benne lakozó szörnyet”.

A kilenc fiatal tehetség a Duna televízióban sugárzott műsorban egyedülálló produkciót is előadott a világhírű Barabás Lőrinc Quartettel.

A május 26-i élő döntőben Kis Radu, Nagy Zoltán Ferenc és Nyilas Gyöngyvér közül kerül majd ki a tinik korcsoportjának győztese, aki június 2-án az abszolút győztesi címért versenyezhet majd a Virtuózokban.

Az idei széria műsorvezetői, Koltay Anna és Bősze Ádám. A három korcsoport – kicsik, tinik és nagyok – válogatóit és elődöntőit felvételről láthatják a tévénézők. A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeztek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jutott az elődöntőkbe. A tinik után a kicsik, majd a nagyok elődöntőiből is három-három versenyző mehet tovább a május 26-i élő döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki és a nézőknek lehetőségük lesz megszavazni a műsor közönségdíjasát is.

A június 2-i élő fináléban pedig a közönség voksai alapján születik meg a Virtuózok abszolút nyertese. Az MTVA komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel – közölték.

További információt talál a Virtuzók hivatalos oldalára kattintva, illetve az esemény Facebook-oldalán.