Javult a diákok szövegértése

Minimálisan pozitív irányba változott a diákok szövegértése az országos kompetenciamérés eredményei szerint, ugyanakkor tendenciaszerű változás nem tapasztalható - erről az Oktatási Hivatal köznevelési elnökhelyettese beszélt az M1 csatorna reggeli műsorában.

Brassói Sándor azt mondta: változásról igazán akkor lehet majd beszélni, ha a jövő évi felmérések is hasonló eredményt mutatnak.

Ismertette: 2001 óta három évfolyamon (hatodik, nyolcadik, tizedik) évfolyamonként mintegy 86 ezer diák tölti ki a felmérést, amellyel az olvasott szöveg értését és a matematikai eszköztudás alapkompetenciáit mérik.

A tapasztalatok szerint a humán területen a hatodik osztálytól a nyolcadik osztályig, illetve a nyolcadig osztálytól a tizedikig azonos mértékben nő a szövegértés kompetenciája, ugyanakkor a matematikai területen a nyolcadik osztály és a tizedik között kisebb mértékű a növekedés, mint a hatodik és a nyolcadik között. Ez értékelése szerint a szakmának is visszajelzést jelent.

A kompetenciafelméréssel párhuzamosan a szülőkkel egy háttérkérdőívet is kitöltetnek, az eredmények szerint a városokban évről évre azonos mértékben nő a tanulók teljesítménye, szemben a kistelepülésekkel.