Mérnökhallgatók pneumatikus járművei vetélkednek Egerben

Tízedik alkalommal lesz Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny május 5-6-án Egerben.

Mérnökhallgatók által tervezett és épített, sűrített levegővel hajtott járművek csapnak össze ismét.

A verseny helyszínéül ezúttal is az Érsekkert szolgál, ahol a tervdokumentációk zsűrizése alapján várhatóan a tavalyihoz hasonlóan – a normál és a szenior kategóriában – ötvenkét csapat mérheti össze tudását, köztük harminc külföldi alakulattal.

A nevezések összesen huszonöt egyetemről érkeztek, a határon túli jelentkezők ebből a szempontból is domináltak: tizenhét felsőoktatási intézmény diákjai utaznak Heves megyébe Európa hat országából (Románia, Csehország, Lengyelország, Észtország, Litvánia, Lettország).

Tavaly – a videó a 2016-os versenyen készült – vezették be a szervezők a projekt alapú munkát, így a teljes felkészülést e szemléletben kell a résztvevőknek menedzselni. Az előkészületi szakaszban a korábbinál összetettebb feladat várt tehát idén is a nevezőkre: időtervet, költségvetést, komplett projekt leírást kellett tartalmaznia a beadott pályázatoknak, amit a verseny második napján személyesen is prezentálnak majd a négyfős csapatok.

A versenyen három számban mérik össze tudásukat az egyetemisták: a hosszú távú futamon az a jármű nyer, amelyik a legnagyobb távolságot lesz képes egy palacktöltettel megtenni a kijelölt pályán.

2015-ben 11.829 métert ment a győztes csapat, a kötelező minimális 15 km/h sebességet betartva. Az ügyességi futam három menetből áll, a továbbjutás kieséses alapon dől el.

A gyorsulási szám után pedig az állhat a dobogó legfelső fokára, aki az adott szakaszt a legrövidebb idő alatt teljesíti. A zsűri a versenyszámok győztesei mellett összesítésben a legjobb pneumobilt, emellett a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést díjazza.