Megegyezett az EU a Brexit-tárgyalások képviseletében

Az Európai Unióban maradó 27 tagállam képviselőinek sikerült megegyezniük abban az álláspontban, amelyet az unió a Brexit-tárgyalások során képviselni fog - közölte Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára az általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszteri EU-tanács luxemburgi ülését követően.

Az egyeztetett tárgyalási irányelveket szombaton fogadják el az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, és ezzel erős meghatalmazást adnak a kilépési feltételekről Londonnal folytatandó tárgyalások munkacsoportját vezető Michel Barnier-nak – akit az Európai Bizottság delegált – a tárgyalások megkezdéséhez, lefolytatásához és az uniós álláspont képviseletéhez.

Az államtitkár kifejtette: a csütörtöki megbeszélésen a közös uniós álláspont kialakításával és elfogadásával Magyarország azt bizonyította, hogy a kormány nem csak a kötelezettségszegési ügyekben, hanem Európa közös jövője szempontjából is konstruktív, a partnerekkel való párbeszédre mindig nyitott nemzeti érdekképviseletet folytat az Európai Unióban.

Tájékoztatása szerint a Brexit-tárgyalások kapcsán a magyar álláspont lényege, hogy megvédje az Egyesült Királyságban élő több mint százezer magyar jogait és érdekeit. Hozzátette, Magyarország bízik abban, hogy tisztességes és méltányos megállapodás jöhet létre az Európai Unió és a London között, amely megfelelően figyelembe veszi a magyarországi gazdasági szereplők érdekeit is, tekintettel arra, hogy – mint fogalmazott – a kilépést követően a szigetország lesz az unió legnagyobb kereskedelmi partnere.

Takács Szabolcs elmondta azt is, Magyarország úgy gondolja, hogy az uniónak a védelem és a biztonság terén is szorosan együtt kell működnie az Egyesült Királysággal a kilépést követően. Az elmúlt évek migrációs válsága megmutatta, hogy többet kell tenni a külső határok védelme érdekében, nem lehet spórolni az európai emberek biztonságán – szögezte le.