Hivatalos a török népszavazás végeredménye

A végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről szóló április 16-ai török népszavazáson a választók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra - hirdette ki a referendum hivatalos végeredményét Sadi Güven, a török Legfőbb Választási Tanács (YSK) elnöke.

A hivatalos adatok megegyeznek azokkal a számokkal, amelyek a szavazatok százszázalékos feldolgozása után a török sajtóban is megjelentek. Güven nyomatékosította: az YSK testülete megerősíti, hogy a török nemzet az alkotmánymódosítást elfogadta. A legfőbb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt a múlt héten először az YSK-hoz, majd a legfőbb közigazgatási bírósághoz fordult azzal a kérelemmel, hogy választási csalás miatt nyilvánítsák érvénytelennek a népszavazás eredményét.

A párt állítása szerint az YSK legalább 2,5 millió olyan borítékot és szavazócédulát érvényesnek fogadott el a voksok összesítésénél, amelyek nem voltak hivatali pecséttel ellátva és ez befolyásolhatta a referendum kimenetelét. Mindkét testület visszautasította a panaszokat. Selin Sayen Böke CHP-szóvivő szerdán bejelentette: a párt az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB) kérelmezi a népszavazás érvénytelenítését.

Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden azt nyilatkozta, hogy a hivatalos végeredmény nyilvánosságra hozatala után vissza fog térni egykori pártjának, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a soraiba. Az NTV török hírtelevízió értesülése szerint az AKP május 21-én rendkívüli kongresszust tart majd Ankarában, amelynek keretében 2 év 9 hónap után Erdogan ismét visszakerülhet a párt élére. Erdogan azután vált meg a tiszttől, hogy 2014 nyarán köztársasági elnökké választották.