A 77 éves Al Pacino 38 éves kedvese igazi álomnő

A filmsztárt megbabonázta bikinis barátnője, le sem vette róla a szemét a tengerparton.

A keresztapa sztárja kifejezetten jó formában van, amit minden bizonnyal tőle 39 évvel fiatalabb párjának, Lucila Solának köszönhet. A pár épp Mexikóban pihen, ott fotózták le őket, amint a strandon turbékoltak.

A most 77 éves Al Pacinót látszólag teljesen megbabonázta a latin kedvesének látványa, ami nem is csoda, hiszen bikiniben is igazi álomnő.

Ő és az argentin származású színésznő már közel 8 éve alkotnak egy párt, és bár 2015-ben azt írták a lapok, hogy szakítottak, láthatóan minden a legnagyobb rendben köztük.

Az is lehet, hogy a két évvel ezelőtti összezördülést a magára régen várató eljegyzés számlájára írhatjuk, ami nem valószínű, hogy valaha meg fog történni. Pacino sosem volt nős, előző párját, Beverly D’Angelót sem vette el, tőle pedig ikrei is születtek, Anton James és Olivia Rose. A filmsztárnak egyébként van egy harmadik gyermeke is, Julie Marie, aki Jan Tarrant tanárnővel való rövid kapcsolatából született.

Al Pacino és Lucila Sola. Fotó: AFP

Al Pacino és Lucila Sola. Fotó: AFP

Lucila mégis csak tudhat valamit, hiszen az örök agglegény még egy hölgy mellett sem horgonyzott ilyen sokáig.