Veszélyben vannak a juhok Hargita megyében

Rendesen irtja a juhokat a medve és a farkas Hargita megyében - írta a Főtér.

A tehenek és a méhek sincsenek biztonságban – tette közzé a Főtér.

Az év elejétől 90 juhot öltek meg a farkasok és medvék Hargita megyében – közölte a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség.

Az ügynökség vezetője, Domokos László elmondta, idén 17 esetben jelezte vadállatok támadását a lakosság. Kilenc esetben farkasok, hat alkalommal medvék, két esetben vaddisznók garázdálkodtak.

A vadállatok által okozott károk jelentősek, 90 juh pusztult el a támadások következtében, továbbá egy tehén és 15 méhkaptár esett ezek áldozatául. A következő időszakban ismét nőhet a garázdálkodások száma, mivel elültették a krumplit, a vaddisznók pedig főként itt fognak élelem után kutatni.

Domokos László arra kérte a pásztorokat, hogy ne tartsák az erdő szélén a juhnyájakat, ne vigyék ezeket az erdőbe legelni, állataikat pedig védjék villanypásztorral.

Tavaly összesen 176 támadást jelentettek a környezetvédelmi ügynökségnél Hargita megyében, hat személy kórházba került medvetámadás következtében.