Volt idő, amikor a nemi erőszak a népirtás egyik eszköze volt

Ruandát évszázadokon át a tuszi kisebbség tagjai vezették. Az ország belga gyarmati uralom alóli felszabadulása után a hutuk vették át az irányítást, majd azonnal megkezdődött a tuszik üldözése, 1994-ben 800 ezer embert gyilkoltak meg. A ruandai népirtás a második világháború óta elkövetett egyik legnagyobb tömegmészárlás.

Tarrósy István Afrika-kutató, a Pécsi Tudományegyetem docense a Kossuth Rádió Közelről című műsorában azt mondta: a térségben már a gyarmatosítók megérkezése előtt is a tuszi arisztokraták építettek ki uralmat a földműves hutuk felett.

Az első európaiak a németek voltak, és a 19. század végétől 1916-ig voltak jelen. Ők az indirekt hatalomgyakorlással az addigra már uralmat kiépítő tuszikat közreműködő partnerré tették.

Az I. világháború után a belgák kormányzása súlyosan rontott a helyzeten, hiszen faji alapon felsőbb rendűnek tekintették a tuszikat, akik így még nagyobb befolyásra tettek szert, ez a kisszámú hutu értelmiségi körökben súlyos gyűlöletet alapozott meg.

Gashora, 2015. május 18. Egy burundi menekült eszik az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) gashorai menekülttáborában, Ruandában 2015. május 18-án. (MTI/EPA/Dai Kurokawa)

Fordul a kocka

A II. világháború után a belgák a többségben lévő hutukat kezdték el támogatni, mert úgy látták, ők lesznek a független Ruanda urai – magyarázta a szakértő. Hozzátette: 1962. július elsején Ruanda és Burundi egyszerre szabadult fel, 1963-ban lázadások indulnak meg, a hutuk ezrével ölték a tuszikat, több százezres népirtás kezdődött Burundiban is, majd a tuszik lemészárolták a hutukat. A második világháború óta elkövetett egyik legnagyobb tömegmészárlás, a ruandai népirtás során hutu szélsőségesek 1994. április 6-tól július közepéig mintegy 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le.

A vérengzést közvetlen oka az volt, hogy 1994. április 6-án ismeretlenek lelőtték a tuszikkal kiegyező hutu elnök, Juvénal Habyarimana repülőgépét. Bár nem kizárt, hogy hutu szélsőségesek követték el a merényletet, a tuszikat vádolták a gyilkossággal, és őrült vérengzésbe kezdtek.

Tarossy úgy fogalmazott: az etnikai alapú konfliktus magjai súlyos mértékben bontakoztak ki ekkor.

Kasztrálták az ENSZ-katonákat

Április 7-én hutu szélsőségesek megölték a miniszterelnök asszonyt, a védelmére kirendelt 10 ENSZ-katonát pedig kasztrálták, nemi szervüket a szájukba tömték, majd őket is kivégezték. Az eset után a világszervezet a 2500 békefenntartó többségét hazarendelte, kevesebb mint 300 kéksisakos maradt Ruandában.

A hadsereg és a szélsőséges hutu milíciák szerte az országban útzárakat állítottak fel, amelyeket a tuszik csak abban az esetben hagyhattak el élve, ha ENSZ-járműben utaztak. Az ENSZ-békefenntartók olykor cigarettával, sörrel, vagy whiskyvel fizették le az útzáraknál tartózkodó milicistákat, megmentve ezzel a kocsiban tartózkodó tuszik életét.

Nőket és gyerekeket is gyilkoltak

A gyilkosok az esetek többségében bozótvágó késsel, karddal, lándzsával vagy bottal végezték ki áldozataikat, köztük a nőket és a gyerekeket is. Mivel Ruandában sok tuszi és hutu élt vegyes házasságban, a hutu férjeket gyakran saját tuszi feleségük megölésére kényszerítették.

A hutuk gyakran iskolákban vagy templomokban hajtották végre a kegyetlen kivégzéseket. Vidéken a gyilkosok gyakran banánlevelekkel takarták le a holttesteket, hogy a külföldiek által készített légi felvételeken ne látsszanak a mészárlás nyomai.

A hutu milicisták 2-500 ezer nőt erőszakoltak meg a vérengzések hónapjaiban. Becslések szerint mintegy 2-10 ezer gyerek fogant meg az erőszakos közösülések következtében. A népirtás egyik eszközeként bevetett nemi erőszakot gyakran szándékosan HIV-fertőzött milicisták követték el.