Újabb kérdései vannak Pakssal kapcsolatban az LMP-nek

Az LMP kedden újabb két kérdést nyújtott be a paksi bővítés ügyében a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Így az ellenzéki párt már 13 népszavazási kezdeményezést tett; az eddig benyújtott 11-et az NVB elutasította, a most beadott kettő pedig később kerül a testület elé.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke kedden, az NVB épülete előtt tartott Nem hagyjuk, hogy a Fidesz évtizedekre eladósítsa az országot címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján ismertette két újabb kérdésüket; ezek közül az egyik a beruházás a teljes iratnyilvánosságot célozza, míg a másik a költségvetés titkosításának feloldását.

A benyújtott kérdések így szólnak: Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényben oldja fel a paksi atomerőmű bővítésére vonatkozó teljes iratanyag minősítését?”, és “Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényben oldja fel a paksi atomerőmű bővítésének árát megalapozó összes tételes beárazott költségvetés titkosítását?”

Hadházy Ákos arról beszélt, feltehetően azért titkosították a beruházást érintő dokumentumokat, hogy ne derülhessen ki,  hogy “valakik nagyon meg fogják szedni magukat”. Gyalázatosnak nevezte Gulyás Gergely (Fidesz) országgyűlési képviselőnek azt a nyilatkozatát, ami szerint már úgysem lesz a választásokig népszavazás.

Arra utalva, hogy a választások előtt 40 napon belül már nem lehet népszavazást tartani, és hogy az elhúzódó jogorvoslati eljárások miatt a népszavazási kezdeményezések nem érhetnek időben jogerőre, azt mondta: a jogászaik szerint ez még nem igaz, bár “határeset” a dátum. Szerinte Gulyás Gergely arra utalt, hogy az NVB, a bíróságok, és az Alkotmánybíróság ki fogják használni a legutolsó törvényes határidőket, ez pedig  elismerése e szervezetek “függőségének”.

Szerinte az NVB, illetve annak elnöke, Patyi András “folyamatosan és szándékosan” akadályozza a népszavazások kiírását. Közölte azt is, az eddig benyújtott, és az NVB által elutasított 11 népszavazási kezdeményezésük ügyében jogorvoslattal éltek a Kúrián.