Kilenc feltételezett dzsihadistát vettek őrizetbe Barcelonában

A gyanúsítottak közül nyolcan marokkóiak, egy részükről azt gyanítják a hatóságok, hogy kapcsolatban állhattak a tavaly márciusi brüsszeli robbantások elkövetőivel. Közben Olaszországban elfogtak egy szintén marokkói férfit, aki a gyanú szerint az Iszlám Államnak toborzott.

Egy a torinói lakásban bukkantak rá a rendőrök arra a 29 éves marokkói férfire, akiről azt feltételezik, hogy az Iszlám Államnak toborzott és terrortámadásra készült Európában. Mouner Aoual-ra az FBI hívta fel az olasz hatóságok figyelmét, mivel ők már régóta nyomoztak utána szélsőséges propaganda terjesztése miatt.

A fiatal férfi 2008 óta illegálisan, dokumentumok nélkül tartózkodott Olaszországban, ahol egy torinói családnál kapott menedéket. Az évek alatt radikalizálódott és a közösségi médián keresztül toborzott új harcosokat az Iszlám Államnak, valamint segítette kiutazásukat Szíriába. Egy saját csoportot is létrehozott az interneten és azt terjesztette magáról, hogy ő a terrorszervezet szóvivője, sőt magára Abu Bakr al-Bagdadi-ra esküdött fel.

Spanyolországban is letartóztatások voltak

Hatalmas kék műanyag zsákokkal vitték el a rendőrök a bizonyítékokat egy barcelonai házból. Az állig felfegyverzett kommandósok kedd reggel egy időben 12 helyen tartottak házkutatást a katalán fővárosban és környékén. Az egyik férfi otthonban 3 fegyvert, 35 ezer eurónyi készpénzt és fél kiló kábítószert találtak.

Az összehangolt akcióban – melyben a marokkói hatóságok is részt vettek – 9 embert sikerült letartóztatni. A harmincas éveikben lévő férfiak közül nyolc marokkói állampolgár, egy pedig spanyol. Közülük többet is azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban álltak a tavaly márciusi brüsszeli reptéri robbantások elkövetőivel. A hatóságok már 8 hónapja nyomoztak utánuk.

Tavaly márciusban a brüsszeli Zaventem repülőterén és egy metróállomáson történt öngyilkos merényletben harminckét ember vesztette életét, és több mint háromszázan megsebesültek. A robbantásokat a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vállalta magára.

A nyomok – akárcsak a 2015-ös párizsi merényletek után- a belga főváros főként bevándorlók lakta Mollenbeek negyedébe vezettek. A merényletsorozat kitervelőjét Salah Abdeslamot is itt fogták el.

Sok szélsőséges található a radar alatt

A La Libre Belgique belga napilap kedden arról számolt be, hogy jelenleg több mint 600 dzsihádistát tartanak nyilván Belgiumban, egyharmaduk most is Szíriában harcol, 120-an viszont már visszatértek Európába. A lap szerint a hatóságok tehetetlenségét bizonyítja, hogy közülük mindössze 44-en vannak börtönben, ami azt jelenti, hogy több tucat kiképzett és háborúban edzett terrorista rejtőzködhet most is az országban.

Az M1 brüsszeli tudósítója arról beszélt, akár ezren is lehetnek, akiket a hatóság veszélyes szélsőségesként számon tart. ”Egyszerűen arról van szó, hogy létrejött egy olyan rendőrségi adatbázis a szövetségi rendőrség keretein belül, ahol sokkal több dolgot nyilvántartanak, mint amennyit korábban. Például azt is, ha valaki rokonszenvet mutat radikális iszlám irányzatok felé, vagy ha a telefonján, számítógépen találnak olyan adatokat, illetve olyan kapcsolatokat, amelyek a radikális iszlamizmushoz vezetnek valamilyen módon” – fogalmazott Baraczka Eszter.

A belga igazságügyi miniszter a hét elején bejelentette, hogy 7 ezer börtönőrnek fognak továbbképzést tartani arról, hogyan akadályozzák meg a radikális tanok terjedését a rabok között. A hatóságok ugyanis jelenleg 450 fogvatartottról feltételezik azt, hogy szabadulásuk után terrortámadásokat követhetnek el.