Kiemelt ügyként tekint a holokauszt-oktatásra a kormány

A holokauszt-túlélők fogyatkozásával egyre fontosabbá válik az oktatás szerepe a múlt megőrzésében - mondta Palkovics László oktatási államtitkár, aki a magyar kormányt képviseli Lengyelországban, az Auschwitz és Birkenau közötti nemzetközi Élet menete emlékprogramon hétfőn.

Az államtitkár az MTI-nek telefonon nyilatkozva elmondta: “Ahhoz, hogy a jövőnket megfelelően tudjuk rendezni, a múltat is megfelelően kell értékelni”. A fiatal generációnak azonban egyre kevesebb lehetősége van olyan emberekkel találkozni, akik átélték a holokauszt szörnyűségeit, ezért az oktatás feladatává válik megakadályozni a felejtést.

Ez indokolja, hogy az új generációs tankönyvekben 2013 óta fokozottan jelennek meg – a zsidó kerekasztal szakértőivel együtt kidolgozott – a holokausztról, a zsidó kultúráról és Izrael államról szóló elemek – mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a nemzetközi megemlékezés mellett részt vesz az európai országok oktatásért felelős minisztereinek, államtitkárainak részvételével rendezett konferencián. A tanácskozás célja, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, módszertani megoldásaikat a holokauszt-oktatás és ezen keresztül az egymás iránti tolerancia oktatása terén. Mint mondta, több ország tapasztalata, hogy a tanárképzésben fontos a kapcsolat a Jad Vasem Intézettel. Magyarországról a kilencvenes évek óta vesznek részt pedagógushallgatók módszertani felkészítésen az izraeli központban. Hozzátette: a módszertani felkészítést a jövőben a tanárok továbbképzésébe is szeretnék beépíteni. A nemzetközi Élet menetét idén 29. alkalommal tartják meg 56 ország részvételével.

Kálmán Zsuzsa, a magyarországi Élet Menete Alapítvány vezető munkatársa az MTI-nek elmondta: az alapítvány 200 középiskolást utaztatott a lengyelországi zarándoklatra, akik a délutáni nemzetközi emlékprogram előtt az egykori 18. számú magyar barakknál külön magyar megemlékezést is tartanak. Kitért arra, hogy a délelőtti magyar megemlékezésre érkezett Auschwitzba Hajdu Péter ultramaratonista, aki április 16-án, a budapesti Élet menetéről indult, és nyolc nap alatt 420 kilométert futott, hogy futásával hívja fel a figyelmet a rasszizmus mai veszélyeire. Kálmán Zsuzsa beszámolt arról is, hogy Hajdu Péterhez sokan csatlakoztak Lengyelországban, érkezésekor pedig 18 nemzet zászlajával kísérték.

A magyar delegációval tart Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Ács Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke és Verő Tamás főrabbi, aki kora délután a sófár megfújásával elindította a nemzetközi menetet – mondta el Kálmán Zsuzsa.