Európa-szerte terjed a kanyaró

A 2017-es év első két hónapjában több mint 1500 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel 14 európai országban, ami a "nem beoltott egyének felhalmozódásának" eredménye - közölte hétfői jelentésében az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC).

Az érintett országok közül tízben – Ausztria, Belgium, Horvátország, Franciaország, Németország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Spanyolország és Svédország -, több mint kétszer annyi volt a megbetegedések száma idén január és február folyamán, mint 2016 ugyanezen időszakában.

“Elfogadhatatlan azt hallani, hogy gyerekek és felnőttek halnak bele egy betegségbe olyan helyeken, ahol rendelkezésre állnak a biztonságos és megfizethető védőoltások” – reagált az ECDC adataira Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos.

A kanyaró erősen fertőző betegség, és az esetek többségében ugyan gyógyítható, de halálos kimenetelű komplikációk is előfordulhatnak. A betegség védőoltással megelőzhető, ám a nem elég magas oltottsági arány miatt még ma is az egyik vezető halálok a gyermekek körében világszerte.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a kanyaró 134 ezer emberrel végzett 2015-ben. A 2016. március 1. és 2017. február 28. között eltelt 12 hónapban 5881 kanyarós megbetegedést regisztráltak Európában. Az esetek 46 százalékát Romániában, 24 százalékát Olaszországban, 9 százalékát Nagy-Britanniában jelentették.

Az ECDC jelentése szerint a mostani járvány egyik legaggasztóbb tényezője, hogy a betegség éppúgy előfordul az idősebb korosztályban, mint a gyerekek körében. A 2015-ös és 2016-os évben az Európában feljegyzett kanyarós megbetegedések nagyjából harmada 20 évesnél idősebb felnőttek körében fordult elő.

A WHO ajánlása szerint legalább 95 százalékos – két dózisos – oltási lefedettség szükséges ahhoz, hogy a járvány elkerülhető legyen.

A legutóbbi, 2015-ös adatok szerint a kanyaró elleni védőoltás második dózisának vakcinázási aránya 95 százalék alatt volt az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség 23 országából 15-ben. Az első dózis vakcinázási aránya 27 országból 12-ben nem érte el a 95 százalékot.