Hiába süt ki a nap - messze még a tavasz

Javulás várható az időben, azonban még mindig nem az igazi tavaszias időnk lesz.

Európa északi és keleti felén ciklonok és frontjaik okoznak változékony, gyakran szeles időt. Északon több helyen havazik, Ukrajna keleti részén vegyes halmazállapotú csapadék is előfordul, másutt gyakran esik az eső. Kontinensünk délnyugati felén anticiklon hatására kevés a felhő, sokat süt a nap. Szárazföldünk északi részén többnyire 0 és +8 fok közötti csúcshőmérsékletet mérnek, de szokatlanul hideg van Moldovában és Kelet-Ukrajnában is, ott több helyen 5 fok alatt maradt a maximum-hőmérséklet. Európa legnagyobb részén 10 és 18 fok közé melegszik föl a levegő a délutáni órákra.

A legmelegebb az Ibériai-félszigeten van, ott délutánonként általában 18, 25 fokot mutatnak a hőmérők, sőt helyenként 26, 27 fok is előfordul. Szombatról vasárnapra virradóan észak felől hidegfront vonul át a Kárpát-medence felett, elszórtan okoz esőt, záport, mögötte néhány fokkal hűvösebb levegő áramlik fölénk. Várható időjárás az ország területén vasárnap estig.

Átmeneti felszakadozások, elvékonyodások mellett erősen felhős lesz az ég. Eleinte északon, estétől másutt is lehet elszórtan eső, zápor. Az éjszaka második felében felszakadozik, csökken a felhőzet, de keleten és délen reggel még sok lesz a felhő, főként ott lehet eső, zápor. Vasárnap a több órás napsütés mellett a felhőátvonulásokból elszórtan (nagyobb eséllyel az ország északkeleti harmadán) alakulhat ki zápor, északkeleten néhol zivatar. A nyugati, északnyugati szél napközben többfelé megerősödik, vasárnap néhol viharossá fokozódhat.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között valószínű, de az Északi-középhegység völgyeiben néhol 0, -2 fok is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 10 és 15 fok között alakul.