Nekik ad el fegyvert Románia

Románia fegyver- és haditechnika-kivitele 2016-ban nagyjából 15 százalékkal nőtt az előző évhez képest, elérve az utóbbi 10 év legmagasabb szintjét, több mint 180 millió eurót.

Továbbra is az Egyesült Államok marad a román fegyverzet fő vásárlója, ugyanis az amerikaiak vásárlásai teszik ki a teljes román hadi kivitel csaknem 40 százalékát – számolt be róla a foter.ro.

A román fegyverzet 2016-os ügyfeleinek listáján Bulgária a meglepetés, mely ugyan állandó ügyfele Romániának, de most az előző év két és félszeresére növelte beszerzései értékét, egyenesen az ügyféli rangsor második helyére ugorva, de Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok is, melyek erőteljesen törnek felfele a román fegyvervásárlási rangsorban, tízszer többet költve, mint az előző években. Ez a két ország közel van a szíriai konfliktusövezethez, az OCCRP újságírói pedig kinyomozták, hogy ez a két ország fontos elosztóhelye a Szíriában harcoló feleknek szánt fegyvereknek.

Románia 2016-ban olyan fontos ügyfeleket veszített, mint Hollandia, Afganisztán, Gabon, Magyarország és Szerbia, míg mások drasztikusan csökkentették a román beszerzéseiket, mint például Törökország, Csehország vagy Kanada. Ezzel szemben nagy erővel bukkantak fel újra Románia régebbi ügyfelei, de néhányan a világ legnagyobb fegyverimportőrei közül is, például Pakisztán és India.

Románia legnagyobb 10 fegyveripari ügyfele 2016-ban:
1. AEÁ: 67,34 millió euró. Az amerikaiak beszerzései több mint 10 százalékkal nőttek a tavalyi évhez képest, újabb rekordszintet értek el, meghaladva a 2015-öst. Az AEÁ egymás után már a hetedik évben vezeti a román fegyveripari vásárlói rangsort.
2. Bulgária: 19,74 millió euró.
3. Szaúd-Arábia: 19,4 millió euró.
4. Egyesült Arab Emirátusok: 15,26 millió euró.
5. Izrael: 14,9 millió euró.
6. Marokkó: 8,32 millió euró.
7. Irak: 5,67 millió euró.
8. Olaszország: 4,35 millió euró.
9. Németország: 3,43 millió euró.
10. Pakisztán: 3,42 millió euró.

A román fegyverek legnagyobb európai vásárlói:
1. Bulgária.
2. Olaszország.
3. Németország.
4. Nagy-Britannia.
5. Franciaország.
6. Belgium.
7. Szlovákia.
8. Spanyolország.
9. Finnország.
10. Görögország.

A román fegyveripar további jelentős ügyfelei 2016-ban:
India: 2,92 millió euró.
Libanon: 2,57 millió euró.
Törökország: 1,87 millió euró.
Omán: 1,37 millió euró.
Azerbajdzsán: 969.000 euró.
Indonézia: 925.000 euró.
Kanada: 200.000 euró.
Kuvait: 129.000 euró.
Brazília: 127.000 euró.
Svájc: 101.000 euró.