Korábban is lőtt rá rendőrre a párizsi elkövető

Folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt a férfi, aki a börtönben radikalizálódott. Az Iszlám Állam bejelentését ellentét feszíti.

Pár hónappal ezelőtt előállították a párizsi gyilkost, mert attól tartottak, hogy rendőrök elleni támadásra készül, de akkor nem volt elég bizonyíték ellene – jelentette a Híradó párizsi tudósítója. Egy baleset során 2001-ben rátámadt két civil rendőrre, majd mikor előállították, elvette egy rendőr fegyverét és rálőtt. Először 20 évet kapott a három rendőr ellen elkövettet emberölési kísérletért, de a fellebbezés után ezt 15 évre csökkentették, az AFP szerint 2005-óta volt börtönben, ahol radikalizálódott. Georg Spöttle a Ma reggelben (utolsó videó) pedig azt mondta el, hogy jó magaviselet miatt a büntetése tovább csökkent, így 2010-ben szabadulhatott.

Lehet, hogy ez egy másik támadás

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta: „Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája” követte el a merényletet – írja az MTI. A The Guardian az AFP-re hivatkozva úgy fogalmaz, hogy a terrorszervezet „A Belga” nevű katonájára utal a közleményben. Ugyanakkor ezzel ellentmond, hogy a férfi francia állampolgár volt.

Mindez két dolgot is jelenthet, miszerint a férfinek „A Belga”, a harcos neve – azt nem tudni, hogy volt-e háborús övezetben. A másik lehetőség, hogy összekeverik valakivel, ami azt jelenti, hogy van egy alvó ügynöke is az IÁ-nak, akinek ilyen jellegű támadást kell elkövetnie – mondta el a Híradó tudósítója.

Elfogató parancs egy belga ellen

Ismert: Francois Molins ügyész tudatta, hogy tudják, ki volt a tettes, ellenőrizték a személyazonosságát, de egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a nevét, mert még zajlanak házkutatások, és lehet, hogy vannak cinkosai. A Reuters arról számolt be, hogy csütörtökön elfogatóparancsot adtak ki egy veszélyes egyén ellen, aki vonattal jött Belgiumból Franciaországba még csütörtökön, az nem tisztázott, hogy az elkövetőről van-e szó, vagy hogy egyáltalán köze van-e a támadáshoz.

Pénteken az is kiderült, hogy a lövöldözéssel kapcsolatban keresnek egy második gyanúsítottat – ezt Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője jelentette be.

Francois Hollande francia elnök úgy nyilatkozott még csütörtökön, hogy a körülmények terrortámadásra utalnak. Bejelentette, hogy péntek reggel összeül a nemzetbiztonsági kabinet.

Egy egyelőre hivatalosan meg nem nevezett elkövető csütörtökön 21 óra után nem sokkal nyitott tüzet egy rendőrbuszra a Diadalív közelében, a Champs-Élysées sugárúton. A merénylőt agyonlőtték. A belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint egy rendőr meghalt, két másik pedig súlyosan megsérült. Pierre-Henry Brandet, a belügyminisztérium szóvivője tudatta, hogy a támadó automata fegyvert használt, és kifejezetten a rendőröket vette célba.

Az AFP beszámolója szerint egy turista is könnyebben megsérült, a nőt a térdén találta el egy golyó.

Úgy kezelték, mint aki bármikor átfordulhat

Idén februárban tartottak razziát az elkövető lakásán, mert a titkosszolgálatok olyan információkat kaptak, hogy a férfi fegyveres támadásra készül rendőrök ellen – ismertette a részleteket Georg Spöttle. A közvéleményt megdöbbentette az a tény, hogy ekkor elengedték, mert nem találtak semmi bizonyítékot – emelte ki a biztonságpolitikai szakértő .

Ami még megdöbbentette a közvéleményt, hogy az elkövető Párizs egy kertvárosi részén, polgári környezetben lakott, nem pedig egy elgettósodott, migránsok által lakott külvárosban, ami a terrorizmus melegágya – tette hozzá a Spöttle.

Felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetett még szabadlábon, akiről feltételezik, hogy fegyveres támadásra készül. Újra beigazolódott, hogy akit figyeltek a titkosszolgálatok, tényleg merényletet követ el – húzta alá a szakértő.