70 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacra való átterelése a cél

Az inaktívak és a közfoglalkoztatottak, továbbá a külföldön dolgozók a magyar munkaerőpiac legfőbb tartalékai, számuk meghaladhatja a 300-400 ezret is – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken Nagyrécsén.

Cseresnyés Péter a 75 települést érintő dél-zalai foglalkoztatási együttműködési megállapodás aláírásakor beszélt arról, hogy a március 20-án napvilágot látott kormányrendelet értelmében a jelenlegi 210-220 ezer közfoglalkoztatott létszámát négy év alatt 150 ezerre kell csökkenteni. Rajtuk kívül az inaktívak, valamint a külföldön dolgozó fiatalok és középkorúak lehetnek a magyar munkaerőpiac tartalékai, számuk összesen meghaladhatja a 300-400 ezret – ismertette.

Úgy vélte, az önkormányzatok számára ugyan „kis fájdalommal jár”, hogy a ma a közfoglalkoztatottak által ellátott feladatokat más foglalkoztatási formában kell megoldaniuk, de az adott településnek és a társadalom egészének is „érdeke és előnye”, ha minél többen tudnak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. A sokat kritizált közfoglalkoztatás intézményét a kormány mindig csak átmeneti lehetőségnek tekintette, hogy a korábban a munkaerőpiacról kiszorultakat újból visszavezesse a munka világába – tette hozzá.

Javuló számok

Felidézte, hogy 2010-ben 11,6 százalékos volt a magyarországi munkanélküliségi ráta és 55 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, mára pedig 4,3-4,4 százalékra mérséklődött a regisztrált álláskeresők aránya, miközben a foglalkoztatottság már az európai uniós átlagot is némileg meghaladva elérte a 68 százalékot. Ma nem munkanélküliségről kell beszélnünk, hanem az üres álláshelyekről, jelenleg is mintegy 60-70 ezer állásra keresnek munkavállalót a magyarországi vállalkozások.

Segítenek az uniós források

A foglalkoztatási gondok megoldását segítik az európai uniós forrásból a kormányhivatalok közreműködésével már régóta zajló programok, amelyek elsősorban a hátrányos helyzetben lévő munkavállalók felkészítését, elhelyezkedését segítik, de hasonló a célja a dél-zalai foglalkoztatási paktumnak is – jelezte Cseresnyés Péter.

Jakab Sándor, a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás alelnöke a rendezvényen elmondta: a nagykanizsai és a letenyei járásban lévő több mint 46 ezer lakót számláló 75 település számára hívták életre a dél-zalai foglalkoztatási együttműködést. A 2020-ig tartó programba közel 200, ma még hátrányos helyzetben lévő munkavállalót szeretnének bevonni, közülük 40-et képzésben részesíteni, hogy csaknem 90 ember tartós állást találhasson magának.