Sikeresen vizsgáztak a tanárok

A Pedagógus I. és II. fokozat megszerzésére irányuló minősítési eljárások 2014 és 2016 között zajlottak, összesen 39 924 pedagógus tett minősítő vizsgát, és a vizsgák 91 százaléka sikeres volt - írja a Magyar Hírlap csütörtöki számában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tájékoztatására hivatkozva.

A sikertelenül vizsgázók – 264 Gyakornok és 3331 Pedagógus I. besorolású dolgozó – maradnak eddigi fokozatukban és fizetési kategóriájukban, két év múlva próbálkozhatnak újabb minősítési eljárással.

Rétvári Bence a lappal tudatta azt is, hogy a 2014-2015-ben lezajlott Mesterpedagógus és Kutatótanár fokozatra irányuló minősítések próbaeljárás keretében történtek. Hétezer-ötszázan szerettek volna bekerülni a Mesterpedagógus kategóriába, közülük csupán három tanárnak nem sikerült ez. A Kutatótanár fokozatot célzó minősítésen százhuszonöten vettek részt, valamennyi eljárás sikeres volt. A 2016. évi minősítések eredményeinek összegzése még zajlik – közölte az államtitkár.

Amint azt a lap már korábban megírta, a 2018-ra megállapított pedagógusminősítési keretszám harmincötezer, a jelentkezések véglegesítése még tart, az oktatásért felelős miniszter június 20-ig dönt az eljárásban részt vevő pedagógusok köréről.