Ki fog halni az állat, amit élve szolgálnak fel

Sokan nem hallottak még a tobzoskáról, ugyanakkor ez a páncélos hangyaevő az alapja egy több milliárd dolláros illegális kereskedelemnek, ami már a kihalás felé vezeti az állatot.

A tobzoska az egyetlen emlős kemény, lemezszerű pikkelyekkel, ami védelmet jelent számára szinte minden támadás ellen, ugyanis veszély esetén összegömbölyödik, még az oroszlán fogai sem hatolnak át rajta. Különböző fajtái Afrika középső részén és Délkelet-Ázsiában találhatóak meg.

Forrás: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Manapság ugyanakkor egyre nagyobb veszély fenyegeti, ugyanis az egész világon kereskednek vele. A keratinos páncéljuk pikkelyeit elsősorban Vietnamban és Kínában használják tradicionális gyógyszerek elkészítéséhez, húsát pedig különböző rendezvényeken tálalják különlegességként, de a történelem folyamán például kabátot is készítettek a páncéljából.

Ázsiában konkrétan élve szolgálják fel, a szakács pedig a vendégek szeme előtt vágja el a torkát, hogy azok megbizonyosodhassanak a hús frissességéről. Ennek következtében pedig, ahogyan csökken az ázsiai populáció, úgy fognak be egyre több állatot Afrikában, hogy „kielégíthessék az igényeket”.

Ezt a tobzoskapáncélból készített kabátot 1820-ban mutatták be III. György brit királynak. Forrás: Wikipedia

Ezt a tobzoskapáncélból készített kabátot 1820-ban mutatták be III. György brit királynak. Forrás: Wikipedia

A Nemzetközi Unió a Természet Megőrzéséért nevű szervezet szerint az utóbbi tíz évben körülbelül egy millió tobzoskát hoztak-vittek egyes országok között, ezzel pedig ez az állat lett az, amelyikkel a leginkább kereskednek.

Ha ez így folytatódik, a kihalás elkerülhetetlen lesz, a természetben megtalálható populáció már most a fele annak, amekkora a millennium idején volt.

Hogy a tobzoska esetleges kihalása milyen következményeket von maga után az ökoszisztémára, azt egyelőre nem tudják. De egy ilyen állat évente nagyjából 70 millió hangyát eszik meg, ha pedig az ízeltlábúak elleni természetes védekezés megszűnik, egész régiókat lepnek majd el a rovarok.