Eva Longoria ennyire csábosan vetette le magát Hawaii híres vízeséséről

A színésznő minden bátorságát összeszedte és ugrott, mi pedig csodáljuk érte.

Eva Longira és férje, Pepe Bastón az elmúlt pár napot Hawaii hoteljük medencéjének partján és a parton töltötték. A napozás és lubickolás után azonban a színésznő valami izgalmasabbra vágyott, így aztán felkapta egyberészes, pálmafa mintás fürdőruháját, felcsatolt egy mentőmellényt és leugrott a sziget nevezetes vízeséséről.

Persze nem a legtetejéről, de így is le a kalapunk előtte, hogy nem tántorították el a kiálló sziklák. Az ugrást megörökítő fotósorozat szinte minden kockáján csábosan fest a bátor Eva, akinek a csobbanás után sem fagyott le az arcáról a mosoly, szinte biztos, hogy ment még pár kört.

Longoriának és párjának jövő hónapban lesz az első házassági évfordulója, így nagyon is lehet, hogy ez a kiruccanás most annak a megünneplése. Korábban a Született feleségek sztárja azt nyilatkozta kapcsolatukról, hogy szerelem volt második látásra:

“Egy közös barátunk mutatott be minket és akkor köszöntünk egymásnak. Aztán hat hónappal később ugyanaz a barát ismét összehozott bennünket, ekkor már azt gondoltam, hogy na, ki is ez?”

Szerencsére másodszorra az egyébként jóképű tévés mágnás már megmozgatta Eva fantáziáját, a többi pedig már történelem…