Többen töltik ki a nemzeti konzultációt

Folyamatosan érkeznek a kormányhoz a nemzeti konzultációs ívek: eddig az állampolgárok nagyjából harmada kapta meg a küldeményt, és bő egy hónappal a határidő előtt 112 ezer kérdőívet küldtek vissza - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.

Hozzátették, hogy az internetes válaszadásokkal együtt a 140 ezret közelíti a résztvevők száma. Ez időarányosan magasabb részvételi hajlandóságot jelent, mint amilyet a 2015-ös, bevándorlásról szóló konzultációkor tapasztaltak – hangsúlyozták.

A kérdőíveket május közepéig kézbesítik, az állampolgárok május 20-áig tudják feladni azokat – emlékeztettek.

Azt írták, hogy a nemzeti függetlenséget érintő kérdésekről szól a mostani konzultáció, amely rendhagyó abból a szempontból, hogy a kabinet kiállást és megerősítést vár, ami erőt ad a magyarországi és külföldi küzdelmekhez.

A kormány továbbra is nemzeti kézben szeretné tartani az adók, a bérek és a rezsi megállapítását, emellett minden eszközzel meg akarja akadályozni az illegális bevándorlást, miközben a külföldről pénzelt aktivisták átláthatóságát kívánja.

A részvétel a konzultációban erős kiállás ezen törekvések mellett, ezért kérnek minden állampolgárt arra, hogy mondja el a véleményét – olvasható a közleményben.