A vallásüldözés elleni nyilatkozatok elfogadását sürgette Lavrov

A kereszténygyűlölet és az iszlámgyűlölet elleni küzdelemről szóló nyilatkozatok elfogadását sürgette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettől (EBESZ) Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy keddi moszkvai húsvéti fogadáson.

Lavrov szerint a káoszba süllyedt Közel-Kelet és Észak-Afrika a terror és illegális migránsok exportőrévé vált. Rámutatott, hogy a térség destabilizálódása az ott élő keresztényeket sújtotta, akik “lényegében népirtásnak vannak kitéve a szélsőségesek részéről”.

Mint mondta, Egyiptomban a vallásközi viszály felszításának szándékával követtek el “cinikus bűncselekményeket” a koptok ellen a keresztény ünnepen. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az orosz pátriárka és a pápa közös közleményének aktualitására, amelyben az egyházfők erőfeszítéseket sürgettek a közel-keleti keresztények tömeges elvándorlásának megállítására.

A cél elérése érdekében közös közleményben foglaltak állást

Emlékeztetett rá, hogy ennek a célnak az elérése érdekében a Független Államok Közösségének (FÁK) külügyminiszterei április 7-én Taskentben közös közleményben foglaltak állást a keresztények és a muszlimok diszkriminációja ellen.

“Reméljük, hogy ez a határozat ösztönözni fogja majd az EBESZ-t, amely még 2014-ben úgy határozott, hogy külön nyilatkozatot dolgoz ki a kereszténygyűlölet és külön nyilatkozatot az iszlámgyűlölet elleni küzdelemről. Ezt a kötelezettségét mindeddig nem teljesítette” – mondta Lavrov.

A templomok átalakítása “kolosszális kárt okoz”

Az orosz diplomácia vezetője Moszkva “komoly nyugtalanságának” adott hangot amiatt, hogy Európában keresztény templomokat bontanak le vagy alakítanak át. Kifogásolta, hogy “országok egy szűk csoportja messianisztikus megszállottsággal” igyekszik másokra “álliberális értékeket” ráerőltetni, és az “abszurditásig” kiterjeszteni a tolerancia fogalmát.

“Európában lényegében a saját keresztény gyökerek megtagadása figyelhető meg” – fogalmazott Lavrov, hozzátéve hogy a templomok átalakítása “kolosszális kárt okoz az emberek erkölcsi egészségének”.

Hangot adott meggyőződésének, miszerint “aki elhanyagolja keresztény gyökereit, az aligha képes tisztelni más vallások híveinek érzelmeit”.