Célzott tumorterápián dolgoznak magyar kutatók

Célzott tumorterápia - magyar kutatók olyan vegyületeket állítanak elő, melyek lehetővé teszik a daganatos betegek hatékonyabb kezelését.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezette konzorcium arra vállalkozott, hogy olyan vegyületeket állítson elő, melyek komponensei a kezelendő daganat típusa szerint könnyen változtathatók.

Ez a célzott terápiás eljárás lehetővé teszi a daganatos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó kezelését.

„A célzott tumorterápiának az a jelentősége, hogy kiküszöböljük azokat a mellékhatásokat, amiket a ma alkalmazott kemoterápiás szerek okoznak. Ezek nem szelektívek, más, egészséges, de gyorsan osztódó sejtekre is hathatnak, ezért szenvednek a kezelt betegek hajhullástól, hányingertől, az immunrendszer legyengülésétől” – mondta a Minden tudásnak dr. Mező Gábor, az MTA ELTE peptidkémiai kutatócsoportjának tudományos tanácsadója.

Csak a tumorsejteket ismerik fel

A célzott tumorterápia azon alapul, hogy a gyógykezelés során olyan gyógyszereket alkalmaznak, amelyek nagy specifitással csak a tumorsejteket ismerik fel.

A hatóanyagokat, melyeket ma is használnak – illetve amelyeket újonnan szeretnének kifejleszteni – egy irányító molekulához kell kapcsolni, és ezek az irányító molekulák specifikusan felismerik azokat a tumormarkereket vagy a tumorsejteken megjelenő specifikus receptorokat, amelyek egyedileg jellemzőek.

Minden tumor más

A tumorok nagyon sokfélék, egyes szervi tumorokon belül is megkülönböztetnek többféle daganatfajtát. Ezeknek mind specifikus jellemzőik vannak, egyenként kell tehát fejleszteni azokat az irányító molekulákat, amelyek felismerik, majd célzottan juttatják a hatóanyagokat a tumorsejtekbe.

Egy ápolónő 2015. augusztus 17-én a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, ahol évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást. A csontvelő-átültetést követő két-három hetes sejtmentes időszakban a régi csontvelő már nem, az új még nem működik, így a betegek immunrendszer nélkül élnek. Ezt az időszakot egy steril, elkülönítő boxban töltik. A Démétér Ház működését és az ott gyógyuló betegek életét mutatja be Koszticsák Szilárd, az MTVA/MTI fotóriportere november 19-én a Szent László Kórházban nyíló, Ilyen a box című kiállítása. A tárlattal a Démétér Ház új szárnyának felújítására gyűjtenek. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Illusztráció. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kutatócsoport kiváló háttérrel rendelkezik ezen a kutatási területen, és egy új, nagy összegű pályázat lehetőséget ad arra, hogy olyan komplex rendszert dolgozzanak ki, a melynek segítségével több száz olyan molekula előállítható, amely többféle tumortípusra alkalmazható lesz.

A kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap több mint egymilliárd forinttal támogatja, amelyből az ELTE részesedése 374 millió forint. Ez arra is lehetőséget ad, hogy a meglévő 20 kutató mellé még 5 munkatársat felvegyenek.

A kutatócsoport célja, hogy a hároméves futamidő végére olyan kombinációstruktúrát állítsanak elő, amelyből könnyen előállítható 100 molekula is.

Hozzávetőleg 15 év

Amint elkészülnek ezek az anyagok és szabadalmat nyernek, elkezdődnek a preklinikai és klinikai tesztek. Ez a folyamat megközelítőleg 15 év. Ezután lehet csak belőlük gyógyszer.

A kutatók mindig újabb és újabb hatóanyagokat fejlesztenek ki, teszik ezt azért, mert bizonyos ráktípusok rezisztensek, vagyis ellenállóak és éppen ezek a sejtek képesek az áttétek kialakítására.