Pozsony: a keleti partnerség a tagoknak és az EU-nak is előnyös

A keleti partnerség a program tagországai, valamint az Európai Unió (EU) számára is előnyös - értékelte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerdán Varsóban a visegrádi csoport (V4) és a hat kelet-európai ország külügyminisztereinek tanácskozása után.

A V4 külügyminiszterei közös nyilatkozatot fogadtak el Varsóban. A dokumentumban arra hívták fel az EU intézményeit: “megfelelő lépéseket” tegyenek azért, hogy a keleti partnerség kiemelt témaként szerepeljen az unió napirendjén.

A V4-eknek a keleti partnerségről szóló novemberi brüsszeli csúcstalálkozó előtt arra kellene törekedniük, hogy a programot az EU-ban kiemelten kezeljék – jelentette ki Lajcák. Brüsszelnek perspektívát kell felmutatni a keleti partnerség azon országai számára, melyek “ambiciózusak, és már teljesítették az EU-val szemben vállalt kötelezettségeiket” – hangsúlyozta.

Lajcákhoz hasonlóan Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és a csatlakozási tárgyalásokért felelős biztos úgy értékelte: a keleti partnerség “mindnyájunk érdeke”. Fontosnak nevezte az EU-t és a kelet-európai országokat összekötő infrastrukturális fejlesztéseket.