A hétvégén több mint hatvan migráns próbált Szerbiából Romániába szökni

A hétvégén több mint hatvan, Szerbiából átszökött illegális bevándorlót, köztük több kubai állampolgárt tartóztattak fel a román hatóságok - derült ki a román határrendészet vasárnap közzétett összesítéséből.

Vasárnap 44, szombaton 15 határsértőt fogtak el a szerb-román határon.

A Románián keresztül Nyugat-Európába igyekvő határsértők többsége ázsiai országokból – Irak, Szíria, Líbia, India, Pakisztán – indult útnak, de szombaton az illegális bevándorlás megfékezésére Nagyzsám (Jamu Mare) térségében végrehajtott művelet során a román határőrök kubai állampolgárokat, egy férfit, két nőt és egy gyereket is feltartóztattak. Kihallgatásuk során kiderült, hogy néhány hónapja érkeztek repülővel Moszkvából Szerbiába, és az Egyesült Államokba akartak eljutni.

A román határrendészet közölte: tiltott határátlépésért indít büntetőeljárást a feltartóztatott külföldiekkel szemben, ugyanakkor felvette a kapcsolatot a szerb hatóságokkal, hogy a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján előkészítse a migránsok visszaküldését Szerbiába.

A román határrendészet az utóbbi hetekben szinte napi rendszerességgel számol be határsértők elfogásáról, többnyire a szerb, esetenként a magyar határon. Áprilisban eddig 320, Szerbiából érkezett határsértő elfogásáról számolt be honlapján a román határrendészet és 23 olyan, Románia által már regisztrált migránst tartóztattak fel, akik illegálisan próbáltak átjutni a román-magyar határon.

A román határrendészet éves jelentése szerint tavaly egész évben 1075 illegális belépőt tartóztattak fel a déli, délnyugati határszakaszon, 549 emberrel szemben pedig akkor intézkedtek, amikor illegálisan akarták elhagyni az országot.