Nógrádi: Új szakaszába lépett a háború

Az amerikai légitámadással új szakaszába lépett a szíriai háború és válság – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-en. Szerinte az amerikai beavatkozás módosította az erőviszonyokat.

Nógrádi György emlékeztetett: ez volt az első közvetlen részvétel az Aszad elleni háborúban az Egyesült Államok részéről. Nincs ugyanakkor bizonyítva, hogy a vegyifegyver-támadást a szíriai vezetés rendelte el, de a Nyugat és az ellenzék abból indul ki, hogy ez egyértelmű. Washington a beavatkozással lényegesen módosította a szíriai erőviszonyokat – állapította meg.

A szakértő elmondta azt is, hogy a légicsapás előtt a németeket nem értesítették az amerikaiak, holott az amerikai elnök és a német kancellár néhány nappal ezelőtt Szíriáról is konzultált. Az oroszoknak viszont előre jelezték a támadást, úgy, hogy az nem ellenük irányul. Moszkva ennek ellenére azonnal kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának összehívását.

Üzenet Phenjannak

Nógrádi György emlékeztetett arra is, hogy a támadás egybeesett az amerikai-kínai csúcstalálkozóval – amelyről „nyilvánvalóan egyeztettek”. Úgy vélte, a Szíria elleni amerikai légicsapás „egy rendkívül konkrét üzenet” Észak-Koreának is. Phenjan ugyanakkor atomhatalom, megtámadása sokkal nehezebb – figyelmeztetett.

Komoly térségi válság alakult ki

A szakértő szerint még nem lehet tudni, lesznek-e további csapások. A törökök viszont „nyilván véletlenül” éppen most intéztek légitámadást az Irakban lévő kurdok ellen, így rendkívül komoly térségi válság alakult ki – húzta alá.

„Ezeknek a bombatámadásoknak lehet olyan hatása, hogy a szíriai helyzetben alapvető fordulat következik be. Zárójelben jegyezném meg, hogy a szír ellenzék mindennek mondható csak egységesnek nem, folynak a tárgyalások a szír kormány és az ellenzék között.  Lehet egy olyan következmény, hogy újabb menekülthullám indul meg Szíriából, tehát az első órák után vagyunk, a jelentések nyilvánvalóan azt mutatják, hogy a háborúnak és a válságnak egy új szakasza kezdődött el” – fogalmazott a szakértő.

A támadásról szóló összefoglalónkat ide kattintva olvashatja.