Robbantás esetén ezek a legfontosabb teendők

Göndöcs Zsigmond a Magyar Vöröskereszt elnöke az M1-nek elmondta: a szentpétervárihoz hasonló esetekben a mentőszolgálatok elsődleges feladata a kárhelyek felmérése, a sérülteket osztályozni kell állapotuk súlyossága szerint.

Az elnök ismertette az osztályozás négy kategóriáját: az elsőbe azok kerülnek, akiknél a helyszínen azonnal be kell avatkoznia a mentőknek, a másodikban a valamelyest halasztható, de még súlyos állapotú sérültek vannak, a harmadik kategóriában bármeddig halasztható az ellátás, a negyedik pedig a halottak és az úgynevezett „reménytelenek”, akiknek olyan élettel összeegyeztethetetlen sérüléseik vannak, amin már nem lehet segíteni.

Göndöcs Zsigmond szerint a metró, mint helyszín az egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb a mentést tekintve a kialakuló füst és az esetleges további robbanások miatt. Súlyos esetben bizonyos helyekre csak a tűzoltók mehetnek be, a mentősök haladhatnak tovább egy kijelölt átadási pontnál.

Az elnök hozzátette: aki laikus, tehát nem tud elsősegélyt nyújtani, az minél előbb meneküljön el a helyszínről, de a vizsgálat, a nyomozás szempontjából nagyon fontosak a szemtanúk.