Kiszelly: komoly agymosást hajtott végre a nyugati, migránsbarát média

Az Európai Unió csöpögteti Törökországnak a vele kötött paktum fejében ígért 3+3 milliárd eurós támogatást, hogy ha a törökök véletlenül nem teljesítenének, ne érkezzen meg a következő részlet – jelentette ki Kiszelly Zoltán politológus az M1 Ma reggel című műsorában.

Kiemelte: az uniós-holland-török vita miatt Brüsszelben kezdeményezték a Törökországnak nyújtott előcsatlakozási támogatásoknak a leállítását is, Recep Tayyip Erdogan elnök válaszul több migránst engedett át, a korábbi napi 30 helyett két nap alatt jött 430. A törökök is küldik a jeleket az unió felé – fogalmazott.

Ezzel szemben van a magyar határzár. Orbán Viktor miniszterelnök már korábban figyelmeztetett arra, hogy nem szabad az Európai Uniónak kiszolgáltatnia magát Törökországnak. Nem mindegy, hol építjük fel a védvonalat – hangoztatta a politológus.

Úgy vélte: a Soros-féle szervezetek Macedóniában is próbálják destabilizálni a helyzetet.

Beszélt arról is: Nyugat-Európában változott a migráció megítélése. Példaként említette Ausztriát és Olaszországot, Németországot. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezekben az országokban választások közelednek, ezért „igyekeznek behúzni a kéziféket”.

Lengyelországot és Magyarországot kritizálják a sajtószabadság miatt, miközben Nyugat-Európában a migránsbarát média egy komoly agymosást hajtott végre. Láttuk a BBC képeiben, hogy noha 70-80 százalékában életerős férfiak érkeztek Európába, mindig a kisgyermekeket és az asszonyokat mutatták, pedig ők kisebbségben voltak a tömegben – idézte fel.

Polgárháborús menekültekről beszélnek, akik Aleppó poklából jöttek, pedig ha megnézzük, Aleppó és Magyarország között hét ország van. Ezek az emberek amikor átlépnek egy határt, és az életükért futnak, tényleg menekültek. De amikor már a hetedik-nyolcadik határt lépik át, Németországból Svédországba vagy Dániába akarnak menni, és több ezer eurót kifizetnek az embercsempészeknek, akkor már nem biztos, hogy menekültekről beszélhetünk. Ezt a nyugati médiában nem mutatják, megpróbálják zárójelbe tenni, a közvéleményt manipulálják – érvelt Kiszelly.

Nyugaton van egy többségi, politikai elvárás. Menekülteknek mondják a migránsokat, és nem lehet ezzel szembemenni. Németországban és más nyugat-európai országban komoly egzisztenciális félelme a van az embereknek, mert ha nem menekültet mondanak, hanem migránst, elkezdhetnek aggódni, nem közösítik-e ki őket, nem veszítik-e el az állásuakt. Ha valaki a Facebookra kiírja a véleményét, akkor büntetésre számíthat. Nyugat-Európában még nem annyira szabad a beszéd, mint az Elbától keletre – vélekedett.

Nekünk más a történelmünk, mi eleve kritikusabbak voltunk, azt szoktuk meg, hogy a sorok között olvassunk, a nyugatiak pedig azt, hogy elhiggyék, amit az újságban olvasnak. A merényletek, a városok megváltozott hétköznapjai, az integráció költségei azonban rádöbbenti őket a valóságra, mert a média nem nagyon segíti a felismerést – ismételte meg.