Felmentették a 3000 ember halálát okozó volt elnököt

Egy abidjani esküdtszék felmentette Laurent Gbagbo volt elefántcsontparti elnök emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolt feleségét, Simone Gbagbót - derült ki szerdai médiajelentésekből.

Az esküdtek többsége kedden, egy hatórás tárgyalás után úgy találta, hogy a volt elnök felesége nem bűnös az ellene felhozott vádpontokban, holott az ügyészség életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

Simone Gbagbót azzal vádolták, hogy az elnökválasztást követő 2010-2011-es zavargások során erőszakcselekmények megszervezésében vett részt, illetve szemtanúk szerint személyesen osztott fegyvert a vesztes államfőt támogató halálosztagok tagjainak.

A felmentés azonban nem jelenti azt, hogy Simone Gbagbo búcsút inthet a fegyháznak, mert egy 2015-ös perben 20 év szabadságvesztésre ítélték a közrend aláásása miatt. Az egykori first lady egy abidjani börtönlétesítményben tölti büntetését.

Bírálták az esküdtszék döntését

A Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet szerdán bírálta az esküdtszék döntését, amely szerinte rávilágított az elnökfeleség ügyében a  Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) eljárásának fontosságára. Az ICC Laurent Gbagbo mellett Simone ellen is vádat emelt emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése miatt, miután úgy ítélte meg, hogy hazájában nem kielégítő az ellene zajló eljárás. Elefántcsontpart azonban nem hajlandó kiadni a 67 éves asszonyt Hágának.

A volt elnököt okolják az összecsapásokért

2010 decembere és 2011 márciusa között több mint 3000 ember halt meg az elefántcsontparti összecsapásokban, amelyek azért történtek, mert Laurent Gbagbo volt elnök nem volt hajlandó elismerni választási vereségét Alassane Ouattara jelenlegi államfővel szemben. A két tábor véres harcait követően Laurent Gbagbót 2011 áprilisában őrizetbe vették, és kiadták a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságnak, ahol emberiesség elleni bűncselekmények vádjával tavaly pert indítottak ellene.