Az európai kanyarójárvány visszavetheti a betegség felszámolását

A múlt télen kitört európai kanyarójárvány visszavetheti a folyamatot a betegség felszámolására az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint - közölte kedd este az ENSZ New York-i székhelyén egy szóvivő.

“A kanyaró továbbra is terjed több európai országban, és fennáll  veszély, hogy súlyos járvány tör ki olyan területeken, ahol a lakosság védettségének aránya a szükséges 95 százalék alatt van. Most a legjelentősebb járványok Olaszországban és Romániában vannak” – mondta Farhan Haq a rendszeres napi sajtóértekezleten.

A WHO szerint januárban több mint 500 kanyarós megbetegedés volt a világszervezet európai régiójában.

A kanyaró erősen fertőző betegség, amely súlyos megbetegedést okozhat. Ha fennmarad valahol, akkor olyan országra is átterjedhet, amelyben már felszámolták.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) március közepén azt közölte, hogy az Európai Unióban Olaszország és Románia mellett Belgiumban, Franciaországban, Németországban és Lengyelországban terjed járványszerűen a kanyaró.