Újraindulhat két atomreaktor Japánban egy bírósági ítélet alapján

Japánban egy felsőbíróság keddi döntése egy tavaly márciusi, alacsonyabb fokú bírósági döntést helyez hatályon kívül, ennek értelmében a tavaly újra leállított takahamai erőmű két reaktora termelhet újra áramot. Mindazonáltal a többi, leállított 37 nukleáris erőmű újraindulása továbbra is bizonytalan.

Japánban a 2011-es fukusimai atomerőmű-baleset után leállított 42 reaktorblokk közül eddig ötöt indítottak újra, de a Kansai Electric Power energiaszolgáltató konszern Takahama erőművének 3. és 4. reaktorát tavaly márciusban ismét leállították.

Egy japán atomreaktor belsejében. MTI/Kyodo Fotó

A Fukui prefektúrában lévő blokkok leállítását azért rendelte el egy kerületi bíróság, mert a szomszédos Siga prefektúra lakosai ezt kérték egy 2015. januári beadványukban. Ugyanis elégtelennek tartották az erőmű biztonsági előírásait.

Fellebbezett a döntés ellen a Kansai, amelyet az oszakai felsőbíróság most érvénytelenített. A Kansai azzal érvelt, hogy egyrészt a kerületi bíróság döntése tudományosan nem volt megalapozott, másrészt naponta 200-300 millió jennel (536-800 millió forint) többe kerül neki, hogy más energiaforrás felhasználásával áramot termeljen.

Noha az oszakai felsőbíróság döntése jó a Kansai energiaszolgáltatónak, nem valószínű, hogy lendületet ad a reaktorok általános újraindításának – mondta a kormány egyik volt tanácsadója a Reuters hírügynökség szerint. “Az atomerőművek jövője bizonytalan, részben mert továbbra is fennáll a politikai bizonytalanság” – jelentette ki Szuzuki Tacudzsiró.

Helyi bíróságok a helyi érdekeket nézik

A tavaly márciusi bírósági döntés az első olyan volt kerületi bíróság részéről, amelyben a biztonság miatt aggódó lakosság kérésére elrendelték valamely reaktor leállítását, viszont több más hasonló per volt már és van folyamatban, és a helyi bíróságok egyre inkább a lakosság javára döntenek.

A könnyebben vitatható alsó fokú döntéseket azonban általában felülbírálják a felsőbb fokú bíróságok, mert ezek bírái inkább követik a kormány politikáját – mondják szakértők.