Tiltakoznak a magyarok az ukrajnai kisebbségeket sújtó jogalkotási törekvések miatt

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége kedden Ungváron kiadott nyilatkozatában tiltakozik az ukrajnai kisebbségeket sújtó jogalkotási törekvések miatt, és szorgalmazza, hogy a hatalmi szervek hagyjanak fel "a jogi formába burkolt kisebbségellenes törekvésekkel", továbbá tegyenek érdemi lépéseket azok jogainak biztosítása és érvényesítése érdekében.

Az MTI-hez is eljuttatott dokumentum hangsúlyozza: a KMKSZ úgy véli, hogy a nyelvhasználattal, anyanyelvű oktatással és az állampolgársággal kapcsolatos jogok szűkítése ellentmond Ukrajna alkotmányának és az ország nemzetközi kötelezettségvállalásainak.

Pogány István ungvári római katolikus plébános, Héder János, az Ungvári Református Egyházközösség lelkipásztora, Szkoropadszky Péter görög katolikus pap, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke és Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke (b-j) megbeszélést folytat Hennagyij Moszkallal, Kárpátalja kormányzójával (j) a kárpátaljai magyar szervezetek által a kisebbségek nyelvhasználati jogainak korlátozására irányuló ukrán nyelvtörvénytervezetek ellen összegyűjtött közel 65 ezer aláírást tartalmazó ívek átadásán a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal épületében, Ungváron 2017. március 17-én. MTI Fotó: Nemes János

“Az amúgy is feszült helyzetet csak tovább ronthatja, ha a törvényalkotók az országban tapasztalható égető gazdasági, szociális és demográfiai problémák megoldását a nemzetiségi kisebbség jogainak és lehetőségeinek csorbításával kívánják orvosolni” – olvasható a nyilatkozatban.

A magyar szervezet szerint a társadalmi feszültségeket épp az állampolgári és kisebbségi jogok kiszélesítésével, a jogosítványok és eszközök alsóbb szintekre történő delegálásával, a valódi önkormányzatiság megteremtésével lehetne feloldani.

Nem veszélyes a kettős állampolgárság Ukrajnára

“A nemzeti kisebbségekhez tartozóknak a szomszédos nyelvországban elnyert állampolgársága nemhogy nem veszélyezteti Ukrajnát, de komoly lehetőségeket jelent az európai struktúrák felé való közeledésben, az ország európai integrációjának megerősítésében” – emlékeztet a dokumentum.

A KMKSZ elnöksége ezért szorgalmazza, hogy a hatalmi szervek hagyjanak fel a jogi formába burkolt kisebbségellenes törekvésekkel, és tegyenek érdemi lépéseket a kisebbségek jogainak biztosítása és érvényesítése érdekében – zárul a magyar szervezet nyilatkozata.