Teljesen átalakulhat a fővárosi kórházrendszer

Három szuperkórház épül a következő években. A nagy beruházások 2022-re készülhetnek el, a teljes fővárosi kórházellátás pedig 2025-re újulhat meg.

Modern kórházi ágyak, és modern műszerekkel felszerelt szoba: új gyógyszertani, azaz farmakológiai vizsgálóhelyet hoztak létre a Honvédkórház onkológiai osztályán, ahol a rákos betegek mostantól újfajta kezelésekben részesülhetnek.

„Egy külön, úgynevezett kutatási-oktatási-tudományos osztályt hoztunk létre, amelynek lesz egy klinikai vizsgálatszervezéssel foglalkozó külön osztálya. Ezzel szeretnénk azt a lehetőséget kihasználni, hogy a Magyar Honvédség Egészségközpont közel másfélmillió ellátotti köréből egy olyan beteganyag áll a rendelkezésre, ami a klinikai vizsgálatokba bevonható és ennek a sok-sok hasznát ugye mind ismerjük, kezdve az orvosoktól, kezdve az intézmény anyagi bevételéig” – fogalmazott Tamás Róbert, a Honvédkórház orvos igazgatója.


Átadták a Honvédkórház I. Fázisú Klinikai Farmakológiai

Ez a fejlesztés már annak a kórházfejlesztési programnak a része, amelynek keretében a Honvédkórházban alakítanák ki az Észak-pesti szuperkórházat. A tervek szerint az intézmény új tömbbel és új épületszárnnyal gazdagodik majd. A felújítás után a kórházban 1200 beteg elhelyezésére lesz lehetőség.

A Szent László és a Szent István kórházak területén pedig a dél-pesti kórházcentrum gerincét alakítják ki, az eddigi épületek mellé egy új tömböt hoznak létre. Így ebben a szuperkórházban egyszerre 1300 beteget kezelhetnek majd.

Budapest harmadik szuperkórházát a  Kelenföldi Pályaudvar közelében található üres telek helyére tervezik megépíteni – az ellátó központban több mint 1000 férőhelyet alakítanának ki.

Ennek a centrumnak a létrehozásával teljesen átalakulhat a fővárosi kórházrendszer. A három szuperkórház mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A tervek már elkészültek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma március 31-éig a kormány elé terjeszti a részleteket. A miniszteri biztos azt mondta: a fejlesztéseknek köszönhetően a betegek 21. századi körülmények között gyógyulhatnak majd.

Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa azt mondta: a gyerek szívsebészettől a gyerek csontvelő transzplantáción át a felnőtt veleszületett szívtranszplantációkig minden terület olyan közegbe kerül, amely egy nagyon magas technológiai igénynek felel meg. Mint mondta, a  magas diagnosztikai sürgősségi háttérrel sokkal stabilabban és valószínűleg sokkal nívósabban végezhető a munka, nem csak a közép magyar térségben, hanem az egész ország lakossága számára.

Ha minden zökkenőmentesen zajlik, a nagy beruházások 2022-re elkészülhetnek, a teljes fővárosi kórházellátás pedig 2025-re megújulhat. A szuperkórházak mindegyikében teljes körű, magas szintű betegellátást biztosítanak majd.