Bekérették a svájci nagykövetet egy Erdogan-ellenes tüntetés miatt

A török külügyminisztérium behívatta a svájci nagykövetet, miután Bernben egy Erdogan elnök elleni tüntetést szerveztek a helyi kurdok.

Walter Haffner nagykövet szerint a törökök azt várják Svájctól, hogy vigyék az igazságszolgáltatás elé a szervezőket, hogy a jövőben ne történhessenek hasonló „incidensek”.

Szombati közleményében a külügyi tárca elítélte a tüntetést, mivel az szerinte a „terrorizmust és erőszakot hirdeti”.

A demonstráción nagyjából 3 ezer ember vett részt Bernben a szervezők szerint. A tüntetők végigvonultak a belvároson, végül a szövetségi parlament épülete előtt gyűltek össze, ahol Erdogan-ellenes kijelentéseket kántáltak, valamint olyan táblákat tartottak, amire a „Demokráciáért Törökországban” felirat volt olvasható. Szintén felszólaltak az áprilisi török népszavazás ellen, aminek tétje az elnöki jogkörök jelentős kiszélesítése.

A török hatóságok szerint a tüntetést a náluk illegálisan működő Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és a szélsőbaloldali-marxista Forradalmi Népi Felszabadítási Párt-Front szervezte. A svájci média szerint több mint 30 különböző csoport vett részt az előkészítésben, többek között a Svájci Szociáldemokrata Párt és a Zöld Párt is, valamint néhány kurd is.

A beszámolók szerint a tüntetés alatt valóban látható volt néhány PKK-s zászló, valamint a bebörtönzött pártvezért, Abdullah Öcalant ábrázoló is. Törökország korábban terrorszervezetnek minősítette a Kurdisztáni Munkáspártot, ugyanígy tett az Egyesült Államok és az Európai Unió is, nem úgy Svájc.

A különösen agresszív reakciót az váltotta ki a török hatóságok részéről, hogy olyan plakát is volt a gyűlésen, amin Erdogan elnök fejéhez egy fegyvert tartanak, valamint a meggyilkolására szólítanak fel. Ő maga úgy kommentálta az egész demonstrációt, hogy „a baloldali pártok és a terroristák összegyűltek egy tüntetésre, mialatt egy plakáton fegyvert fognak a fejemre, a svájci parlament pedig hallgat”.

Mindkét országban nyomoznak a tüntetés miatt

A török és a svájci hatóságok is eljárást indítottak annak a transzparensnek az ügyében, amelyen egy hétvégi berni utcai megmozduláson a török elnök megölésére szólítottak fel.

Az isztambuli ügyészség “terrorszervezethez tartozás”, az “elnök megsértése” és “terrorista propaganda támogatása” miatt vizsgálódik – jelentette hétfőn az állami Anadolu hírügynökség. A berni ügyészség már vasárnap közölte, hogy eljárást indít a plakát ügyében bűncselekményre vagy erőszakra való nyilvános felhívás miatt.